Forrás: egycseszeszeretet.com
„Az olvasás örömére hívja fel a figyelmet egy országos kampány.
Ha csatlakozunk a jótékonysági akcióhoz, egy bögre finom teát kapunk ajándékba. Nincs más dolgunk, mint kiválasztani egy otthon már feleslegessé vált mesekönyvet, elvinni a kijelölt zalai cukrászdába és máris kortyolhatjuk a forró italunkat.
Minden harmadik felnőtt olvasási nehézséggel küzd
Az „Egy csésze szeretet” elnevezésű országos kampányhoz tizenegy üzlet, köztük egy zalai vendéglátóhely csatlakozott. A különleges jótékonysági akció szervezői az olvasás élményének átélésére buzdítanak. A kezdeményezést egy pszichológusokból, pedagógusokból és médiaszakemberekből álló csoport indította útjára. Szerintük a hazai adatok riasztóak: a legfrissebb OECD-felmérések azt mutatják, hogy a magyar felnőttek harmada funkcionális analfabéta. Az ilyen problémával küzdő emberek csupán rövid, kevés zavaró információt tartalmazó szövegeket képesek megérteni. A kampány közleményében az áll, sok gyereknél megelőzhető lenne a nyelvi nehézség kialakulása, ha már egészen kicsi korukban rendszeresen megtapasztalhatnák az olvasás örömét.
Zalai cukrászdában is fizethetünk mesekönyvvel
Az akció ötletgazdái azt kérik: válasszunk ki egy kedves mesekönyvet, amely szerintünk más gyereknek is inspiráló lehet, és vigyük el a gyűjtőpontokra december 22-ig. Az „Egy csésze szeretet” kampány során leadott kötetek olyan kistelepülésekre jutnak el, ahol sem könyvesbolt, sem könyvtár nem érhető el. A karitatív akcióhoz csatlakozva a felajánlott mesekönyvért egy csésze teát kapunk a csatlakozott zalai helyszínen, a balatongyöröki Promenád Kávéházban is.
Sokfelé teázhatunk a hideg téli napokon a Balatonnál
Balatongyörök híres cukrászdája mellett több tóparti vendéglátóhely is csatlakozott a kampányhoz. Ha mesekönyvvel érkezünk, itt kínálnak meg minket egy csésze forró teával:
– Balatonkenese – Eleven cukrászda
– Balatonlelle – Márton Cukrászda
– Tihany – Énidő Specialty Cafe
– Balatonfüred – Bergmann Cukrászda
– Siófok – #hashtEGG Toyee Kalandpark”
Fotó forrása / Eredeti írás: zaol.hu
