Kós Zoltán 
Budapest – Otto Skorzeny SS-Sturmbannführer (balra) (forrás: hu.wikipedia.org)
Öt évvel korábbi cikket mutatunk meg ismét, olvasói levél javaslata alapján. A napokban adtunk hírt róla, hogy a német hadsereg 45. páncélos dandárja átvette a NATO litvániai erőinek parancsnokságát. A balti térségért a németek felelnek. Felmerül a kérdés: változott valami?
„Kell-e nekünk ma március 19-éről beszélni? Hogy mi volt március 19-én? Igen, manapság ez a kérdés is jogos. A modern kor iszonyú gyorsasággal mossa ki a történelmet az emberek emlékezetéből. Minek emlékezni? A mának, sőt a pillanatnak élünk! Ez ma a trendi.
Csakhogy a múlt ismerete nélkül mai útkeresésünk előbb-utóbb tévelygésbe torkollik. Elveszítjük a tudás adta a biztonságot, és rosszul döntünk a jövőről, pedig dönthetnénk jól is. A rossz döntések megkeserítik, sőt tönkretehetik az egyén életét. Egy ország, egy nemzet méreteiben végzetesek lehetnek.
Nos, mi is történt március 19-én? 1944 tavaszán a hitleri Németország csapatai ezen a napon szállták meg Magyarországot. A haza hősies védelme szóba se jött. A Honvédség nem lőtt a németekre. A főparancsnok, Horthy Miklós kormányzó nem adott rá parancsot. De, ha adott is volna, a magyar tábornokok aligha teljesítették volna.
Március 19-én pillanatok alatt összeomlott a magyar kapitalizmus két világháború közötti modellje. A magyar uralkodó osztály nem volt képes megvédeni nem csak a bécsi döntésekben visszakapott országrészeket, de még a trianoni Magyarország függetlenségét sem.
Nem volt képes arra, hogy a társadalom létező erőit a függetlenség védelmére mozgósítsa. Nem volt képes önálló külpolitikai orientációt választani, visszasüppedt a hagyományos német orientációba. A döntő pillanatban pedig nem tudott szakítani, és átállni a másik oldalra.
Nem volt képes megvédeni saját állampolgárait sem. Sokszázezer zsidó magyar állampolgárt hurcoltak el. A kommunisták és szociáldemokraták is a németek szabad prédájává váltak.
A felelősséget persze át lehet hárítani a németekre, mondván, hogy a németek erősebbek voltak, nem lehetett ellenállni. Ezt persze könnyebb mondani mintsem bevallani, hogy a magyar elit jobban félt Sztálintól, mint Hitlertől.
Most már olyan nézetekkel is találkozni, hogy nem is kellett volna ellenállni, hiszen a németek voltak a jó fiuk, akik Sztálin, a kommunisták, a Szovjetunió ellen küzdöttek. Most még az hiányzik, hogy legyünk hálásak is a németeknek, mivel megakadályozták, hogy a rossz oldalra álljunk.
A mai magyar elit elődeik felelősségét azzal igyekszik csökkenteni, hogy a német megszállást összemossa 1945 tavaszával, amikor szovjet csapatok szállták meg az országot. Ez is megszállás, meg az is megszállás, nincs különbség!
Nem csak, hogy van különbség, de a különbség óriási. A németek alatt az ország önállósága megszűnt, a magyar állam csak formálisan létezett. A németek kirabolták az országot. Felrobbantották a budapesti hidakat. Hatalomra segítették Szálasi fasisztáit. Gyilkoltak, pusztítottak.
A szovjet csapatok elűzték a németeket. Helyre állt a magyar állam önállósága. Magyarország területén 1991-ig voltak szovjet csapatok. Nagyjából olyan státuszban, mint az amerikai csapatok Németországban vagy Japánban. Merné valaki azt állítani, hogy Németország 1945-ben elvesztette a függetlenségét? Ugyanilyen abszurdum azt sulykolni, hogy Magyarország 1989-ben nyerte csak vissza függetlenségét.
Magyarország a német kapitalizmus számára mindig is fontos terület volt. A német tőke errefelé tud a legjobban terjeszkedni. Magyarország geopolitikai helyzete folytán hatással van Közép-Európára és a Balkánra. Akármilyen irányban indulnak el folyamatok Magyarországon, azok hatni fognak a térségre.
A német elit nem nagyon szereti, ha a magyar elit másként gondolkodik. Hitler se szerette, Kohl se, és persze Merkel sem. A magyar konzervatív elit most a Kohl-korszakot idézi fel, mondván, hogy akkor teljes volt az egyetértés a CDU és a Fidesz között. Kohl európai terveibe beleillett egy olyan konzervatív magyar kormány, amely képes stabilizálni a magyar kapitalizmust, és felerősíteni a német gazdasági, sőt szellemi befolyást a térségben.
A liberalizmus irányába haladó Merkelt zavarja a saját útját járó Magyarország. A német tőke ugyan most is előnyöket kap, de a magyar önállósodás, nem beszélve a visegrádihoz hasonló regionális szövetségeket a német befolyást korlátozzák.
A német politika leadta az első figyelmeztető lövéseket. A CDU egyetértése nélkül az Európai Néppárt nem mert volna olyan döntést hozni, amely lehetetlen helyzetbe hozta a Fideszt. Merkel nem akadályozta meg, hogy az EU a jogállamiság ügyében fellépjen a magyar és a lengyel kormány ellen.
És most a legújabb. Peter Limbourg, a német közszolgálati adó, a Deutsche Welle főigazgatója bejelentette: magyar nyelvű adást indítanak, mert „valós képet szeretnének adni az európai történésekről, illetve olyan, a magyar médiában kevésbé tárgyalt témákkal foglalkoznának, mint az emberi, kisebbségi jogok és az LMBTQ témák.”
Németország mindig nagyobb és erősebb lesz, mint Magyarország. A német elit mindig igyekezni fog uralkodni Magyarország felett. Mindig lesznek olyanok, akik egy újabb március 19-ről álmodnak.
De nem mindegy, hogy reagál Magyarország. A magyar politika reagálása azonban a magyar eliten múlik. Találunk-e más alternatívákat, más szövetségeseket? Van-e az elitnek bátorsága visszaszólni a németeknek? Van az elitnek bátorsága visszalőni, ha lőnek ránk? 1944. március 19-én nem volt.
És ma? És holnap?”
Eredeti írás: A Szabadság
About the Author
Nagy István 
