Kós Zoltán 
"...valóban nagyobb biztonságot teremt-e, ha egy háborús traumákkal terhelt társadalomban még több lőfegyver kerül civil kézbe? "
„Ukrajnában ma már nem csupán a frontvonalakon dördülnek el lövések. Egyre több olyan eset rázza meg a közvéleményt, amelynek helyszíne nem a harctér, hanem az utca, egy lakónegyed, az iskola. A közelmúlt eseményei – köztük a kijevi fegyveres támadás, melyben többen meghaltak, valamint a Csapon történt iskolai lövöldözés arra figyelmeztet, milyen terheket cipel magával egy elhúzódó háború a békésnek tűnő hátországban.
Az ukrán fővárosban történtek ismét a felszínre hozták a fegyvertartás liberalizálásának gondolatát. De érdemes feltenni a legfontosabb kérdést: valóban nagyobb biztonságot teremt-e, ha egy háborús traumákkal terhelt társadalomban még több lőfegyver kerül civil kézbe? A tapasztalatok inkább óvatosságra intenek… Katonák százezrei fordulnak meg a front és a civil élet határán, sokan térnek haza szolgálatból családjukhoz, mindennapjaikhoz. Ám a háború súlyos lelki nyomait nem lehet olyan egyszerűen levetni, mint az egyenruhát. A feldolgozatlan trauma, a lelki sérülések, az alkoholproblémák, a társadalmi bizonytalanság és a könnyen elérhető fegyverek puskaporos hordóvá válhatnak a társadalomban.
Ilyen körülmények között a fegyvertartás korlátlan kiterjesztése nem szabadságjogi kérdés, hanem súlyos közbiztonsági dilemma.
A fegyver ugyanis nem oldja meg a bizalmatlanságot. Nem gyógyítja a traumát. Nem pótolja a rosszul működő rendvédelmet, és nem helyettesíti az államot. Ellenkezőleg: ott, ahol az intézmények meggyengülnek vagy túlterheltté válnak, a fegyver könnyen az indulat, a bosszúvágy, a félelem eszközévé válhat.
Külön aggodalomra ad okot, hogy egy korrupcióval régóta küzdő országban a fegyvertartási engedélyek kiadásának tisztasága is kérdéseket vet fel. Ha a szabályok kijátszhatók, ha kapcsolatokkal vagy pénzzel megkerülhetők az ellenőrzések, akkor a legszigorúbb jogszabályok is papíron maradnak. Egy ilyen helyzetben nem csupán a fegyverek száma nőhet, hanem a társadalom bizalmatlansága is.
A kijevi eset azért is különösen beszédes, mert a fővárosban történt támadás során két, a helyszínre érkező járőr a lövések hallatán egyszerűen elmenekült. Saját életüket mentették, miközben sebesült civilek feküdtek az utcán. Ezzel egyértelműen megszegve esküjüket. A társadalom felháborodása is jogos és érthető, hiszen az emberek tőlük várják a biztonságot, védelmet. Az utóbbi hónapokban, években a jogsértő mozgósítással kapcsolatban azonban sokkal inkább megrendültek a rendőrökkel szemben támasztott etikai-erkölcsi követelmények. Ez az eset még inkább feszültséget és bizalmatlanságot teremt.
Az iskolai környezetben történt lövöldözés talán még súlyosabb üzenetet hordoz. Azt jelzi, hogy a fegyveres erőszak már nem kizárólag a front vagy a bűnözés terepe. Ha az oktatási intézmények közelében is megjelenik, akkor a legveszélyesebb határ kezd elmosódni: a gyermekkor és a háború közötti határ.
Egy országot nem az tesz erőssé, ha minden polgára fegyvert hord. Hanem az, ha nincs rá szüksége. Mert ahol ez megváltozik, ott a front már nem a térképen húzódik – hanem az emberek között.”
Fotó / Forrás: KISZó
Eredeti írás: Szabó Sándor
About the Author
Nagy István 
