Három ember fulladt a Dunába Forrás: MW
„Tragikus hétvégén vannak túl a katasztrófavédők és a vízi mentésben résztvevő szervezetek: szombaton három ember vesztette életét a Dunában különböző helyszíneken. Az áldozatok egyike Baján tűnt el, holttestét vasárnap találták meg. Mindegyikük vízbe fulladt.
A nyári hőség beköszöntével egyre többen keresik fel a természetes vizeket, ám a felelőtlen fürdőzés néhány pillanat alatt tragédiához vezethet. A hétvégi fulladásos esetek ismét ráirányították a figyelmet a vízparti szabályok betartásának fontosságára.
Fiatalok fulladtak a Dunába
Az egyik baleset a Fejér vármegyei Iváncsán történt, ahol egy 23 éves fiatal merült el a Dunában. A vízi rendészek még aznap megtalálták a holttestét.
Szintén szombaton tűnt el egy 60 éves férfi a budapesti Kopaszi-gátnál. A rendelkezésre álló információk szerint tiltott fürdőhelyen ment a hirtelen mélyülő vízbe, miközben úszni sem tudott. Holttestét a hatóságok még aznap este megtalálták.
Baján egy 26 éves férfi úszott be a Dunába egy labdáért, azonban nem tért vissza a partra. A helyszínen tartózkodók azonnal értesítették a mentőegységeket, a keresésbe a Bács-Kiskun Vármegyei Speciális Kutató-Mentő Egyesület is bekapcsolódott. A férfi feltehetően erős sodrásba került, holttestét vasárnap találták meg a folyó egyik kőszórásánál.
Elkerülhető a tragédia
A három tragédia közös vonása, hogy egyik áldozat sem kijelölt fürdőhelyen ment a vízbe. Az esetek kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a biztonságos fürdőzés szabályaira.
Farkas Kinga, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag kijelölt fürdőhelyeken szabad a természetes vizekben fürdőzni. Hangsúlyozta: alkoholfogyasztást követően senki ne menjen vízbe, mert már kis mennyiségű alkohol is jelentősen növeli a balesetek kockázatát. Arra is figyelmeztetett, hogy fuldokló ember után beugrani rendkívül veszélyes, ilyen helyzetben a legfontosabb a segítség mielőbbi riasztása a 112-es segélyhívó számon.
A rendőrség minden nyáron fokozott ellenőrzéseket tart a természetes vizek környékén. A hatályos jogszabályok értelmében a tiltott helyen történő fürdőzés miatt akár 150 ezer forintos pénzbírság is kiszabható, helyszíni bírságként pedig több tízezer forintos büntetésre is számíthatnak a szabályszegők.
A szakemberek hangsúlyozzák: a kijelölt fürdőhelyek használata és az alapvető biztonsági szabályok betartása életeket menthet.”
Eredeti írás: Bencze Péter
Fotó forrása: teol.hu
