A biztonsági öv használata nem az ellenőrzés miatt fontos, hanem azért, mert életet ment Forrás: MW
„A KRESZ csak néhány, pontosan meghatározott esetben ad felmentést, miközben egyetlen mozdulat akár életet is menthet. A biztonsági öv használatának ma már természetesnek kellene lennie, ennek ellenére még mindig sok autós próbál kibúvót találni a szabály alól.
A szakemberek szerint a biztonsági öv használata egy közlekedési baleset során mintegy 50 százalékkal növeli a túlélés esélyét, függetlenül attól, hogy valaki az első vagy a hátsó ülésen utazik. Emellett megakadályozza, hogy az utasok egy ütközés vagy borulás során kirepüljenek a járműből. A statisztikák szerint azok közül, akik kirepülnek az autóból, nagyon sokan már nem élik túl a balesetet.
Becslések alapján az 1960-as évek óta világszerte több mint egymillió ember életét mentette meg a biztonsági öv. Ennél is többen úszták meg súlyos sérülések nélkül a baleseteket annak köszönhetően, hogy indulás előtt becsatolták magukat.
Ennek ellenére ma is akadnak olyanok, akik kényelmetlennek tartják az öv használatát, vagy úgy gondolják, rövid úton nincs rá szükség. A jogszabály azonban egyértelmű: a biztonsági öv használata kötelező, és csak néhány kivételt ismer.
A biztonsági öv használatától ekkor mentesül
A KRESZ alapján nem kell becsatolnia magát:
- a hátramenetet végző gépkocsi vezetőjének;
- a taxi vezetőjének, amikor taxiüzemben utast szállít;
- a mentőautó betegellátó terében tartózkodóknak, ha a biztonsági öv akadályozná az ellátást vagy rontaná a beteg állapotát;
- a lakott területen közlekedő menetrend szerinti autóbusz utasainak;
- a lakott területen kívül közlekedő menetrend szerinti autóbusz utasainak, ha a jármű álló utasokat is szállíthat;
- az autóbuszban utazó, három év alatti gyermeknek;
- annak, aki erre jogosító orvosi igazolással rendelkezik.
A biztonsági övvel felszerelt autóbuszok esetében az utasokat külön tájékoztatni kell arról, hogy az öv használata kötelező. Ez történhet felirattal, a járművezető vagy a kalauz tájékoztatásával, idegenvezető közreműködésével vagy akár videós ismertetéssel is.
A szabályok alól tehát csak kivételes esetekben lehet mentesülni. A legtöbb autós számára a biztonsági öv használata nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb életvédelmi eszköz is.”
