szerkeszto 
A liberális oktatáspolitika mindig a gyengébbekre hivatkozik. Ellenzi, hogy az iskola minden gyerek elé azonos követelményeket támasszon. Engedjük el, hogy ő még nem tud viselkedni, hogy ő még nem tud reggel felkelni, és így tovább. A tanár legfontosabb feladata ne az legyen, hogy tanít, hanem az, hogy egymáshoz szoktatja a különböző képességű gyerekeket.
Ez nagyon megnyerőn hangozhat, különösen olyan emberek olvasatában, akiknek rossz emlékeik vannak saját iskoláskorukból. De visszataszító azoknak, akik normális ütemben tanultak, mert ez a liberális szemléletű oktatás nem engedi a normális gyerekeket normális tempóban fejlődni.
Persze a kiemelkedők előtt megnyitja az elitképző iskolákat, ezzel azonban szelekciót hoz létre. Az elitiskolák a jövő elitjét képezik, a nagy tömeg pedig egy lebutított rendszerben tanulgat.
A Munkáspárt álláspontja szerint egy társadalom akkor lesz okos, ha az oktatás széles körből meríti a jövő okos embereit, és a leszakadókkal bánik másképpen. A liberálisok szűk elitből merítenek, a nagy tömeget pedig „egymáshoz szoktatják”.
Itt egy példa: a liberálisok a 2022-es választások előtti időben pedagógussztrájkot szerveztek, béremelési követelésekre építve, majd ebbe a diákokat is bevonták. Mivel a kormánybuktatási szándék nyilvánvaló volt, a pedagógusok fele viszont kormánypárti, ebből nem lett forradalom.
A következő négy évet azzal töltötték, hogy fellázították az egyetemistákat, hivatkozva a pénz szabad mozgásának akadályoztatására, az ily módon tönkretett gazdaságpolitikára, az EU-val való fölösleges szembenállásra, az oroszok terjeszkedési hajlamaira. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Fidesz kormányt ezek a fiatalok buktatták meg.
Erre most mi az oktatási miniszter egyik fő célkitűzése? Depolitizálni az oktatást. Most, hogy náluk van a hatalom, már nincs szükségük lázadó ifjúságra. Újra azok felé fordulnak, akikkel – nagy megértést és együttérzést mutatva – nincsenek céljaik. Simogatják a buksijukat, nem te vagy buta, hanem az oktatási rendszer rossz, te csak lazíts, mi ilyennek szeretünk téged.
Rehabilitálni fogják a pedagógussztrájk miatt kirúgott tanárokat. Tessék mondani, a jövőben is lehet majd tanítási időben kormánybuktató szándékú tüntetéseket szervezni a diákokkal?
A szocializmusban az oktatás központosított, világi, ingyenes volt. Igen, az egyetemeken a 3,00 alatti átlag esetén nem járt tanulmányi ösztöndíj, hanem tandíjat kellett fizetni, meg a kollégiumi ellátásnak is volt díja, de szociális ösztöndíj is volt. De minden, minden költség bármelyik családban megfizethető volt, kezdve a könyvtári tagságtól a nagyszüneti tej-kakaó-kifli előfizetésén át az osztálykirándulások, a szalagavató, a tabló és a ballagás költségeiig, viszont minden gyerekhez be volt írva a naplóba a szüleinek a munkahelye és munkahelyi telefonszáma, és bármilyen segélyigényhez be kellett nyújtani a kereseti kimutatást. Az osztályfőnökök jellemzést írtak a tanulókról a felvételi vizsgákhoz, a középiskolai felvételi alapja a bizonyítvány volt és a lakhely. Egyféle tankönyv volt, széles munkaközösségek írták és lektorálták, időtálló volt. Az egyetemi tanárszakokon kötelező volt A gimnáziumi nevelés és oktatás terve című könyv, tanultuk, melyik tantárgynak mi a szerepe az oktatásban, és milyen eszközökkel milyen képességeket fejleszt. Aki ezt a könyvet elolvasta, az biztonsággal meg tudja különböztetni az oktatáspolitikát a hablatyolástól.
A szocializmusban az oktatás a társadalom felelőssége a jövőért, a kapitalizmusban az oktatás az egyén lehetősége a választásra – ez az átmenet zajlott le a rendszerváltás óta több lépésben. Ma ott tartunk, hogy a pedagógustársadalom nem tudja, mi a dolga. Nem azért, mert elbutult, hanem mert nincs ideje világos álláspontokat kialakítani, miközben a liberális szándék erőszakosan nyomul előre. Az oktatásnak nemcsak az eredménye, hanem a célja is egyre kisebb.
Lannert Judit liberális oktatási miniszter, Magyar Bálint nyomdokain halad. Bár nem mond kígyót-békát a pedagógusokra, és nem hangoztatja, hogy velük szemben ezeket a gyermekóvó rendelkezéseit tűzzel-vassal végig fogja vinni – viszont hablatyol. Közösségi oldalán írogatja mindennapi gondolatait, találkozik mindenféle csoportokkal, ahol a szándékait bizakodva fogadják, bár amikor egy fideszes képviselő beleköt, rendszerint kiderül, hogy nem azt mondta. Nem mondta, hogy 18 év lesz a tankötelezettség határa, csak azt, hogy hiba volt 16 évre leszállítani. Nem mondta, hogy eltörli a mindennapos testnevelést, csak azt, hogy az nem hozta meg a várt eredményt, sőt, kontraproduktív volt. Nem mondta, hogy eltörli a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat, csak azt, hogy az ezekbe történő felvételiztetés rosszul van kitalálva. Nem mondta, hogy eltörli a pedagógus minősítési rendszert, csak azt, hogy átalakítja.
Az oktatásról mindenkinek van véleménye, és egy-egy ilyen fórumon, ahol valódi pedagógusok (tehát nem oktatáskutatók és nem politikai hátsó szándéktól fűtött pedagógusok) is szót kapnak, az ő felvetéseik általában igazak és jók. Bizakodnak abban, hogy ha most akár fenekestül is fel lehet forgatni minden korábbi gyakorlatot, akkor végre tiszta lappal lehet kezdeni egy új oktatási rendszert. De tévednek, mert mindenképpen egy liberális oktatási rendszert fognak újra felépíteni, és nekünk újra az lesz a feladatunk, hogy a hablatyolás mögött rámutassunk a károkozásra, és tiltakozzunk ellene. Itt van például Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője, a polgári engedetlenség miatt kirúgott 4 tanár egyike, aki szerint a mélyebb változások, például a tananyag csökkentése, a fenntartói rendszer átalakítása vagy a pedagógusképzés reformja hosszabb időt igényelnek, ezért garanciát kellene kidolgozni, hogy választási ciklusokon túlmenően is folytatódhasson ez a munka. Garanciát az újabb győzelemre? Vagy ide is elkelne egy törvény, amely előre rögzíti a jövőt? És vajon miért kell az oktatási minisztert vétójoggal is felruházni a kormányban? Netán azért, mert liberális?
A Fidesz oktatáspolitikusai egyelőre a munkájuk eredményeit védik, a legnagyobb vitát eddig a mindennapos testnevelés kérdése váltotta ki, újabban pedig a tantestület bevonása az igazgatóválasztásba. Sietve hozzáteszem: természetesen azzal, hogy a pályázók közüli választás előtt a tantestület véleményét is ki kell kérni, semmi további kötelezettséget nem jelent. De az egykor „kockás inges” pedagógussztrájkot és tüntetést szervező Tanítanék Mozgalom egyik alapítója máris nyílt levelet intézett Lannert Juditnak, hogy az igazgató kiválasztását nem szabad a tantestületre bízni, mert nem az a jó igazgató, akit szeret a tantestület, hanem az, aki jól tudja menedzselni az iskolát – és ehhez a tantestület által támogatott igazgató nem ért. Ezen egyelőre az igazgatók sértődnek meg, holott a tantestületeknek kellene. Elvégre egy menedzser felkészültségű pályázónak el kell tudnia magyarázni a tantestületnek, hogy miért őt támogassa.
De a valóság az, hogy az oktatás koporsójába mindegyik kormány csak újabb és újabb szögeket vert be. Magyar Bálint óta az egyetlen kivezető út a válságból az lett volna, ha eltörlik a kétszintű érettségit a kompetencia alapú oktatással, kompetenciatesztekkel és PISA tesztekkel együtt – de ezt nem lépte meg a Fidesz, csak egyre jobban csökkentette a tananyagot. Így aztán a felnövekvő generáció egyre hülyébb, már azt sem tudja, minek jár iskolába egyáltalán, és sajnos már a pedagógustársadalom sem tudja.
A lényegi vita a háttérben, hogy időtálló ismereteket tanítson az iskola vagy mindennapi praktikus ismereteket, de ma már az is felmerül, hogy egyáltalán mi a jövő iskolájának a feladata. Eszerint nem tanítani kellene a gyerekeket, hanem egymáshoz szoktatni, és hagyni őket úgy tanulni, ahogy az igényük kívánja, a nekik legjobban tetsző eszközökkel és segítőkkel. A pedagógusok lassan gyermekfelvigyázók lesznek, de ez nem pusztán a pedagógus pálya hanyatlása, hanem egy másik pálya, amelyhez más emberek kellenek. Talán az óvónői hivatást kell életkorban továbbvinni.
És persze senki nem beszél arról, hogy a befogadni kívánt migránsaink gyerekei milyen sikerrel fogják kitölteni a PISA-tesztet (meg kéne kérdezni a finneket a tapasztalataikról…), és mindez nem válik-e teljesen lényegtelenné, ha meghalunk egy Oroszország elleni, vagy egy ukrán irányítással zajló bármilyen háborúban.
Botta Melinda
About the Author
