szerkeszto 
Kókayné Lányi Marietta
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár „Legyen élmény a tanulás!” címmel javaslatcsomagot juttatott el az iskoláknak az alsó tagozat gyermekközpontú megújítása érdekében. Az ajánlások célja, hogy a tanulás élményszerűbbé váljon, az iskolai mindennapok pedig jobban igazodjanak a gyermekek életkori sajátosságaihoz.
A javaslatcsomag 14 pontja:
- Gyermekbarát iskolakezdés és napirend
- Rugalmas óraszervezés: rövidebb órák és komplex blokkok
- Hosszabb mozgásos szünetek, nyugodt ebédidő és pihenőidő
- Az óraszámok és tanulási tartalmak rugalmas elosztása
- Komplex, tantárgyközi élmény- és projektnapok
- Iskolán kívüli tanulási helyszínek rendszeres használata
- Az alsó tagozatos házi feladat észszerű korlátozása
- A fejlesztő értékelés megerősítése
- A mindennapos testnevelés élményszerű megszervezése
- A művészeti nevelés és a művészettel nevelés láthatóvá tétele
- Tapasztalati természettudományos és matematikai tanulás
- A délutáni idősáv gyermekközpontú újragondolása
- Mindennapos mese, felolvasás és történethallgatás
- Bántalmazásmegelőzés és biztonságos iskolai környezet
Mindegyik ponthoz
• elérni kívánt cél
• javasolt szakmai megoldás
• konkrét intézményi teendő
iránymutatás tartozik.
Szemünk előtt megjelenik a mai gyermekgeneráció, amely már nagyon nehezen viseli – a szüleikkel együtt –, hogy iskolába kell járnia. Mi, idősebbek pedig egyre nehezebben viseljük, hogy a fiatalok az iskolában nem tanulnak, utána pedig nem örömmel dolgoznak. Ez egy kötélhúzás. A gyerekek azért küzdenek, hogy ne legyenek kötelezettségeik, a felnőttek pedig azért, hogy ennek ellenére mégis okosodjanak. Ennek a terméke ez a javaslat.
Felismerjük a liberális oktatáspolitikát, amit egyszer már sikerült túlélnünk. Már megint a pedagógusokra hárítja a többletmunkát a kormány. A korábbi liberális kormányzás alatt is egyre ügyesebbek és okosabbak lettek a pedagógusok. Amikor a liberális miniszter megálmodta, hogy holnaptól versbe szedve kell a tananyagot tanítani, a pedagógusok megmutatták, hogy akár énekelve is tudnak tanítani. És amíg ez kialakult, az ő képességeik rengeteget fejlődtek.
Lassan ideje lenne a pedagógusokat felszabadítani. Hirdessük ki: kedves pedagógusaink, holnaptól újra taníthattok! Újra lesz szigorú tananyag, újra lesz világos értékelési normarendszer, visszatérünk ahhoz a korszakhoz, amikor a tanár tanított, a diák tanult, a szülő pedig együttműködött az iskolával!
Nem, nem azért, hogy a pedagógusok végre szusszanhassanak egyet. Hanem azért, hogy a gyerekek végre megint elkezdjenek tanulni.
Először is: az életkor előrehaladtával a gyerek óvodásból iskolás lesz, diákból dolgozó lesz, utána pedig önállóan fogja beosztani az idejét és energiáját. A váltások legyenek váltások, nőjön fel a fiatal, aztán az idős az új feladataihoz, lépjen át az egyik szerepéből a másikba. Ne gyerekbarát legyen az oktatáspolitika, hanem fejlődésbarát.
Másodszor: A kevés tananyag nem arra való, hogy a tanulási időt ne töltsük ki. A tanulás nem kényszerű együttlét bizonyos felnőttekkel és gyerekekkel, hanem fejlődés. Nem játék, hanem munka. Jelenjen meg az életünkben ez a váltás nap mint nap és óráról órára. Ez a felkelés ideje, ez az iskolába indulás ideje, ez a tanulás ideje, ez a pihenés ideje. Nem kell ezeket se összefolyatni.
Harmadszor: Nem azt várjuk el az oktatástól, hogy könnyen menjen. Azt várjuk el, hogy tegnapi önmagunknál még többé, még jobbá tegyen bennünket. Ehhez gyakran el kell fáradnunk, gyakran nehézségbe ütközünk, de ezek növelik a sikerélményt. Nem az élményt kell hajszolnunk, hanem az apró, folyamatos eredményeket.
Végül: a tanulás célja nem a sok ész meg a nagy okosság, hanem a felnőtt életre való biztonságos felkészülés.
A matematika példáján bemutatva:
Az óvodásokat nem kell számolni tanítani. Az óvodában mesélni, énekelni, mozogni, rajzolni kell, hozzászokva közben az irányt mutató felnőttekhez és a társakhoz. Nem baj, ha szóba kerülnek a számok, kinek van több pirospontja, 5 pirospontot beváltunk egy aranypontra. A mesékben is előjönnek a számok, a három testvér, a hét törpe. Mint ahogy a betűk is előjönnek (ki van írva a kapura, hogy ÓVODA), noha azokat sem tanítjuk.
Az alsó tagozat első két osztályában képeket kell társítani a számokhoz. Első osztályban nem túllépve a 20-as számkörön, a számokat le kell rajzolni, meg kell fogni, rakosgatni kell. Nem érdekes, hogy valaki fejben is össze tudja adni a 3-at a 8-cal, be is kell mutatnia, korongokkal, rajzzal.
Ha a számokhoz képeket és cselekvést társítunk, senki nem lesz diszkalkuliás. Második osztályban már lehet növelni a tétet, gyakorolni a fejben számolást a 100-as számkörben. Esetleg 10-et érő nagyobb korongokat is használva.
Igenis, legyen házi feladat! A házi feladat nem a szenvedés meghosszabbítása, hanem megerősítés. Úgy kezdődjön az új matekóra, hogy egyeztetjük a házi feladatot. Szokja meg a gyerek, hogy a tanulásban van egy önálló rész, amikor ő határozza meg a teljesítés időpontját, ő illeszti be a feladatot a délutáni napirendjébe, felidézi az órán tanultakat, igyekszik jól megoldani, és kíváncsi rá másnap, hogy jól csinálta-e.
Ha valakinek nagyon nem megy az odafigyelés, az sajnálatos otthoni problémákat takar. Normális gyerek 6-7 éves korban már érdeklődik a számok iránt, az a rendellenes, ha valaki nem. Be kell vonni a családsegítő intézményeket a problémák kezelésébe, nem a gyerek, hanem a szülők irányában. A családsegítő segítsen megértetni a szülőkkel, hogy a gyermek magától is fejlődik, és ezt a fejlődést meg kell tölteni tartalommal, nem akkor, amikor a problémák elmúlnak, hanem folyamatosan. Ha ezt akadályozzák, a gyerek később nem fogja megtalálni a helyét a társadalomban.
Harmadik-negyedik osztályban már kilépünk a 100-as számkörből, írásban végezzük az összeadást, kivonást, szorzást, osztást. Nemcsak a módszert tanuljuk meg, hanem rutinná is tesszük. Nem engedjük a kapkodást, szépen kell a műveletet írni, helyesen kell a számokat egymás alá írni, olvashatóan és visszaolvashatóan, és el is kell tudni mondani. Meg kell figyelni a szabályokon túlmutató, egyszerűsítő összefüggéseket (pl. azokat a számokat párosítjuk össze, amelyek összege 10; 10-zel nem írásban szorzunk, hanem 0-t írunk a szám végére).
Az alsó tagozat végére mindenki ismeri a számok fogalmát, és biztonsággal végzi közöttük a négy alapműveletet, a jobbak fejben, a többiek írásban, rutinosan, hibátlanul. Nem attól lesz érdekes a matek, hogy énekelve adjuk elő, hanem attól, hogy mindenki elsajátítja.
Nem rendezünk matekversenyeket szövegolvasáshoz kötött feladatlapokkal. Olyan feladatokat tűzünk ki, amelyek szövegét fejben követik. Írj le egy számot! (Megvárjuk, amíg leírják.) Szorozd meg kettővel, írd le, amit kaptál! (Megvárjuk.) – És így tovább. Aztán növeljük a tétet: Szorozd meg 2-vel, és adj hozzá hármat! Stb.
Most nem megyek tovább a felső tagozatos matematika tanítására, mert a javaslat csak az alsó tagozatról szól. Nem azzal tesszük élménnyé a tanulást, hogy nem kezdjük el reggel 8-kor, hogy minden feladat után hosszú pihenőket tartunk, hogy kimegyünk az erdőbe faleveleket számolni, és leírjuk a pedagógiai programban, hogy ezen a héten falevélszámolást tartunk. Azzal tesszük élménnyé, hogy a gyerekek okosodnak, és örülnek ennek.
A pedagógustársadalomnak ki kellene állnia a tanulás fontossága mellett. Ezt helyettük senki nem fogja megtenni.
About the Author
Nagy István 