szerkeszto 
„Rendkívül felforgatta az állóvizet Rishi Sunak brit miniszterelnök, miután a hét elején végrehajtott kormányátalakítása során visszahozta a politikába a brexitnépszavazás miatt megbukó egykori kormányfőt, David Cameront. A nagy médiavisszhangot kiváltó lépése ugyanakkor közel sem biztos, hogy beválik: ha az új kormányával nem sikerül csökkentenie a Munkáspárttal szembeni lemaradását, akkor a párton belüli új ellenségei végérvényesen felszámolják.
Régóta tervezték, majd Suella Braverman belügyminiszter múlt heti botrányának köszönhetően végre megtörtént Rishi Sunak első igazi kormányátalakítása. A brit politikára jellemző ún. reshuffle okozott meglepetéseket, hiszen
miközben a harcias Bravermant leváltotta a belügy éléről, addig külügyminiszterként visszatér a kormányba a kormányfőként 2016-ban lemondó David Cameron.
A Sunaknak sokszor ellentmondó, saját pártelnöki ambíciókkal is rendelkező Braverman számára más botrányok miatt is régóta rezgett a léc, mivel azonban a párt Boris Johnsonhoz hasonlóan kultúrpolitikailag szélsőjobboldali nézeteket valló csoportjának egyik legismertebb arca, eddig Sunak megtűrte belügyminisztere viselkedését – részben benne látta a lehetőséget, aki összeköti az inkább moderáltak közé sorolható Sunakot a párt jobboldalával.
Mint azt megírtuk, kirúgásának nem mindenki örült – a keményvonalas brexiter Jacob Rees-Mogg szerint távozása miatt a párt már most esélytelen, hogy a legkésőbb 2025 januárjában esedékes választást megnyerhesse. Még ennél is továbbment a Johnsonhoz lojális Andrea Jenkyns, aki bejelentette, bizalmatlansági indítványt kezdeményez a pártelnökkel szemben, hogy végre „egy valódi konzervatív vezetője” lehessen a toryknak is nevezett Konzervatív Pártnak.
Ugyanakkor a brit kormányfő nem is elsősorban a párt jobboldalának szeretett volna kedvezni a kormány átalakításával, bár például kultúrpolitikai kérdésekbe élesen beleálló Esther McVey kinevezésével feléjük is próbált nyitni. Inkább az lehetett a cél, hogy
a miniszterelnöki posztot már 13 hónapja betöltő Sunak végre saját arcképére formálhassa a kormányt, és megpróbálja visszacsábítani a Munkáspárthoz távozó centrista briteket.
Ez a lépés több új miniszterénél is látszik: például Braverman posztját az eddigi külügyminiszter, a Sunakhoz hű James Cleverly kapta meg, de több Sunakot támogató fiatal is feltűnik az új miniszterek névsorában.
A legmeglepőbb ugyanakkor a brexitnépszavazás miatt 2016-ban lemondó, 2010 és 2016 között miniszterelnöki posztot betöltő David Cameron külügyminiszterré való váratlan kinevezése, akinek érkezése két célt is szolgálhat:
- egyrészt egy geopolitikailag rendkívül intenzív időszakban egy tapasztalt, kormányfőkkel már gyakorlottan tárgyaló veteránt hozott vissza, akire teljesen rábízhatja a brit külpolitikát, így a miniszterelnök kizárólag a belpolitikára fókuszálhat,
- másrészt pedig Cameron személyével azon moderált brit választókat szeretnék megszólítani, akik a Johnson bukása utáni időszak óta átpártoltak a Munkáspárthoz.
19-re húzott lapot Sunak
Sunak több okból is most hirdette meg kormányának átalakítását.
Egyrészt elképzelhető, hogy a Braverman írása nyomán kialakult botrány miatt előrehozták az időpontot – bár az is lehetséges, hogy Braverman annak a tudatában döntött a londoni rendőrséget palesztin elfogultsággal vádoló publicisztika megírásáról, hogy így is, úgy is távoznia kell majd. Másrészt sem a nyáron meghirdetett új részleges programja, sem a kultúrpolitikailag kifejezetten egy Trump-gyűléshez hasonló éves tory konferencián meghirdetett reformer imázsa nem tudta visszaszerezni a kiábrándult szavazókat.
A kormányának következő 12 hónapnyi törvénykezési tervét bejelentő királyi beszéd nem aratott átütő sikert, így szakpolitikailag kis mozgástere maradt, tehát Sunaknak lényegében egy lehetősége volt arra, hogyha politikájával nem, legalább narratívák szintjén pozitív változásokat hozzon kormányával rövid idő alatt. Ez pedig egy, a média és az emberek figyelmét is felkavaró kormányátalakítás – a politikába 2016 óta visszatérő Cameronnal ezt pedig abszolválta.
Az új névsorral pedig lényegében meg is adta, hogy a következő választási kampányban kikhez is próbálnak szólni majd a toryk:
Sunak a klasszikusan a pártra szavazó, ám abból kiábrándult, inkább jómódú középosztály felé nyitna,
miközben abban reménykedik, hogy egy-két kultúrharcossal sikerül megtartani azon szegényebb társadalmi osztályban található szavazói réteget, akiket a 2016-os brexitnépszavazáson, majd a 2019-es történelmi választási győzelem során kultúrpolitikai kérdésekkel sikerült a párt mellé állítani.
Ugyanakkor ez önmagában egyáltalán nem elég a boldoguláshoz:
a közvélemény-kutatások átlagai szerint a Munkáspárthoz képest továbbra is 19 százalékpontos lemaradásban vannak a toryk,
ráadásul a reshuffle nem gyógyír a párt eddig is meglévő problémáira – azok továbbra is fennállnak.
Új kormány, régi problémák
Azzal, hogy Sunaknak kormányából sikerült kiraknia elődei, Boris Johnson vagy Liz Truss embereit – ilyen például a már korábban említett Braverman mellett az önként távozó környezetvédelmi miniszter, Thérèse Coffey –, akiknek helyeit hozzá lojális centrista-jobbközép politikusokkal töltötte fel, legalább a kormány működése valamennyire kiegyensúlyozottabb lehet, ahol nem kell egy minisztere kijelentése miatt magyarázkodnia a kormányfőnek.
de ezzel újabb, párton belüli kritikusokat is szerzett.
Az előző kormányfőkhöz köthető emberek ugyanis azért voltak a kormány tagjai, hogy ezzel a párton belüli különböző csoportokat megnyugtassa, azonban távozásukkal ez megszűnhet. Például a jobboldali New Conservatives (Új Konzervatívok) csoport a kormányalakítás estéjén gyűlést tartott, és közleményük szerint közel sem voltak elégedettek Sunak lépésével, míg a johnsonista Jenkyns Twitteren jelentette be, hogy kezdeményezi a bizalmatlansági eljárást a pártelnök Sunakkal szemben.
Így erősen kérdéses, mennyire sikerülhet a kormánynak és a kormánnyal néhol ellentétes véleményen lévő hátsósoros politikusoknak egységes álláspontot képviselniük az elkövetkezendő időszakban, illetve a választási kampányban majd mennyire követik Sunakék kommunikációját, főleg, hogy a párt jobboldalán már többen finoman elkezdték pozícionálni magukat a Sunak utáni időkre mint potenciális pártelnökök.
Ráadásul azzal, hogy az egy hónapja magát még megújító reformernek beállító Sunak az akkori beszédében kritizált Cameront visszahozta a politikába, ezzel új problémákat is hozott magára.
Egyrészt a kormányzásra készülő Munkáspárt így könnyen kötheti össze Sunakot az elmúlt 13 év tory kormányzásának minden hibájával, aminek majdnem a felében eleve Cameron volt a kormányfő. Ráadásul így a Munkáspártot egyfajta Tony Blair-i harmadikutas párttá alakító Keir Starmer vált a megújulás jelöltjévé.
Ha Sunak a célja az volt, hogy végre saját képére formálja kormányát, hogy a kormányon belüli dinamika és munkamegosztás szempontjából nyugodtabb időszak jöhessen, akkor a céljait részben elérte – eleve azt ígérete korábban, hogy jó kormányzással szerzi majd meg a választók bizalmát.
Azonban mindezt annak az árán sikerült elérnie, hogy a párt megosztottsága még inkább láthatóvá váljon, az pedig kérdés, hogy a különböző csoportokat Sunak képes lehet-e közös nevezőre hozni: a most kiebrudált jobboldaliak ugyanis a centrum helyett épp a jobb és a széljobb megszólításában látják a választási győzelem lehetőségét.”
Címlap fotó: David Cameron távozik a Downing Streetről 2023. november 14-én© Fotó Bloomberg / Getty Images Hungary
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
