Két inváziós kagylófaj vív ádáz küzdelmet a Balatonért – a kutatók már vizsgálják a jelenséget

A Balatonban történő sikeres elterjedésüknek egyik fontos eleme az itteni táplálékviszonyokhoz való sikeres alkalmazkodás. Kiderült viszont, hogy a két faj részben eltérő túlélési stratégiát folytat, melyek közül a kvagga kagylóé bizonyul hatékonyabbnak: ez a faj a táplálékszegény időszakokra való felkészülése során a szénhidrátoknál energiadúsabb zsírtartalékok felhalmozására tér át, amely előnyt jelenthet számára a vándorkagylóval szemben. Megállapították azt is, hogy a kvagga nagymértékben hozzájárulhat a tápanyagok és különböző szennyező anyagok kiszűréséhez és a víz átlátszóságának javításához. A kísérleti eredmények azt mutatják, hogy ez a faj képes lehet hatékonyan eltávolítani a vízből olyan anyagokat, mint a nehézfémek, olajszármazékok, és egyes gyógyszerhatóanyagok. Emiatt akár alkalmazható lenne víztisztító technológiákban is. 

Ez jó hír. Ám ahogy Balogh Csilla fogalmaz: az esetleges haszna mellett jelenléte a Balaton ökoszisztémájában alapvetően nem kívánatos. Ennek oka, hogy mint a legtöbb inváziós faj, új élőhelyén a kvagga kagyló is negatívan befolyásolja, kiszorítja az őshonos fajokat. Ezzel csökkenti a biológiai sokféleséget, mely az ökológiai rendszerek stabilitásának alapja. Emellett az őket nagyobb mennyiségben fogyasztó halakban (így a keszegfélékben és a pontyban) felhalmozódhatnak a kagylókból származó szennyező anyagok, melyek a tányérunkon is megjelenhetnek. Fontos azonban kiemelni, hogy a Balaton nem számít jelentősen szennyezett víztestnek, így ebben az esetben ez szerencsére nem számít komoly kockázati tényezőnek. 

Megtelepedett Balatonban az invazív faj 

A kvagga- és vándorkagylót, és a hozzájuk hasonló invazív fajokat sikeres megtelepedésük után legtöbb esetben kiirtani nem, legfeljebb visszaszorítani lehet, magyarázza Serfőző Zoltán. Az említett két kagylófaj tömeges elterjedése miatt mások mellett az őshonos balatoni nagytestű kagylóállomány is veszélybe került, mivel ezek héját kitelepedési felületnek használják, és a kistermetű invazív kagylók olyan mennyiségben telepszenek rá a nagyobbakra, hogy azok mozgása, táplálékfelvétele korlátozottá válik. Érdekes, hogy a két invazív rokon faj ebből a szempontból is különbözik: a vándorkagyló akkor is ragaszkodik hordozójához, amikor az az iszapba merül, míg a kvagga ilyenkor leválik a nagytestű héjáról és továbbáll. 

Felmerül a kérdés: vajon a szennyezett vizek tisztításához fel lehetne-e használni a kvagga kagyló szűrési képességét? Hiszen olyan anyagokat von ki a vízből, amelyeket a jelenlegi technológiával csak nagyon drágán lehet eltávolítani. Balogh Csilla azt mondja: már tudjuk, hogy kiszűr olajszármazékokat és néhány gyógyszerhatóanyagot, de azt nem tudjuk, hogy ezeket az anyagokat pontosan milyen mértékben halmozza fel a szervezetében, vagy átalakítja, és azok származékaikat juttatja-e vissza a környezetébe. Amikor nemrégiben megkérdezték tőle, enne-e kagylót, e bizonytalanság miatt azt felelte: jó szívvel nem. 

A kutató nem enne a kagylóból 

A kvagga jelenléte azt az örökérvényű igazságot támasztja alá, hogy minden rosszban van valami jó. Az ökológiai rendszerek összetettek, és egy faj megítélése nem lehet tisztán fekete-fehér. Ami egy szempontból káros, az más szempontból hasznos is lehet. Ez különösen igaz az inváziós fajok esetén, melyek kiszámíthatatlan módon alakíthatják át a természetes ökoszisztémákat, akár a domináns fajok kiszorításával, akár az élőhelyi viszonyok módosításával. Jelen esetben a nem kívánatos invazív állat hasznot is hajt. Nem hívnánk, ha nem lenne itt, de ha már itt van, és eltávolítani nem tudjuk, ugyanakkor tudjuk mire képes a természetes vizekben, felmerül a kérdés: lehet-e hasznossá tenni az ember számára? Be lehet-e vonni a víztisztítási eljárásba úgy, hogy közben új élőhelyre nem kerül ki? A környezetmérnök végzettségű Balogh Csillában már évekkel ezelőtt felmerült az ötlet, amikor a vándor és kvagga kagylók elterjedését vizsgálta, és felmérte szűrési képességüket a Balatonban. A technológiák folyamatosan fejlődnek, mondja, így az sem biztos, hogy a víztisztításhoz a kvaggára lenne éppen szükség. Meglehet, a jelenlegi eljárásokkal kis hatékonysággal szűrhető, úgynevezett új típusú szennyezők eltávolítását hamarosan megoldja valami új találmány. De mindenképpen tovább lehet és kell vizsgálni ezt a kagylófajt, hátha kiderül, hogy Janus-arca szebbik felét hasznosítani tudjuk. 

• A kvagga kagyló története arra is rávilágít, hogy az emberi beavatkozások – tudatosan vagy akaratlanul – komoly ökológiai következményekkel járhatnak. Egy-egy élőhely átalakítás, például a partvonal átépítése, gazdasági célú élőlény betelepítés, vagy akár egy véletlen behurcolás, akváriumi faj szabadon engedése olyan folyamatok láncolatát indíthatja el, amely az esetek többségében visszafordíthatatlan hatással lehet a természetes rendszerekre.
• Ezért is van szükség olyan kutatásokra, melyek objektíven feltárják a változások hátterét, és tudományosan megalapozott ismereteket adnak a helyes döntések meghozatalához. A kutatók nem ítélkeznek, hanem értelmeznek, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben átgondoltabb, az élő rendszerek működését is figyelembe vevő beavatkozások történjenek.”