„A kínálati válság nagyon ritka. A XX. században volt olyan gazdasági válság, amely nagyon hasonlított a mostanira, de akkor nem volt világjárvány. Egyre több közgazdász hangsúlyozza, hogy nagyon bonyolult helyzetben vagyunk, és egy kínálati válságot amúgy is nehéz kezelni. Az NKE kutatójával, Czeczeli Viviennel a korábbi válságokhoz hasonlítottuk a mostani helyzetet.
Gazdasági recesszióról akkor beszélhetünk, ha a GDP csökkenésével járó gazdasági visszaesés legalább két, egymást követő negyedéven keresztül zajlik. Ha a XX. századot vizsgáljuk, alapvetően két globális jelentőségű gazdasági válságot kell kiemelni: az 1929–1933-as gazdasági válságot, valamint a hetvenes években tapasztalt recessziót.
Napjainkban kínálati válság van kialakulóban, azaz a gazdasági szereplőknek korlátozottan áll rendelkezésükre nyersanyag a késztermékek vagy szolgáltatásaik előállítására, ám a jelenlegi válság nem érthető meg csak a kínálati oldalt vizsgálva.
Ha a korábbi recessziókhoz hasonlítjuk a mostani helyzetet, akkor a hetvenes években tapasztaltakra hasonlít, amelynek okai mind gazdasági, mind háborús természetűek voltak – hasonlóan a mostanihoz.
1971-ben Richard Nixon úgy döntött, hogy a dollár árfolyamát Amerikában elengedik, nem kötötték a továbbiakban az aranyhoz. Az amerikai fizetőeszköz így lebegő valuta lett, az aranyfedezet megszüntetésével az olajárak rögtön kilőttek. Majd ezt a helyzetet tetézte, hogy 1973. október 6-án kirobbant a jom kippuri háború, amelynek során a Perzsa-öböl hat olajtermelő országa október 16-án hetven százalékkal megemelte a szaúdi nyersolaj árát – azon túl, hogy a zsidó vallás legszentebb napján rátörtek Izraelre.
Másnap pedig valamennyi OPEC-tag – tizenkét tagállama közül hét arab ország – bojkottot hirdetett az Izraelt támogató hatalmak ellen. Ezzel elkezdődött az első, 1973-as olajválság, amelyet már az egész világ megérzett, és egy évtizedre meghatározta a világ gazdasági helyzetét. Ez kínálati válság volt, ahol szintén a nyersanyagok játszották a főszerepet, és meglehetősen nehéz volt belőle kievickélni.
A kínálati válságok nem kezdőknek valók
A mostani gazdasági helyzetet Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a nyár derekán úgy jellemezte, hogy az elkövetkezendő időszakban olyan dolgok várhatók a makrogazdaságban, ami a legfelkészültebb közgazdászok tudását is próbára fogja tenni. „Biztos vagyok benne, hogy 2023-ban recesszió lesz, és ez akár eltarthat 2024 első félévéig” – fogalmazott az előttünk álló időszakról a gazdaságfejlesztési miniszter.
Ennek a válságnak a természete, hogy volt egy világjárvány, ami után a miniszter szerint senki nem mondhatja, hogy utána rendbe jöttek az ellátási láncok, majd ezt követte februárban az orosz–ukrán háború. Ennek hatására kínálati sokkok jelentek meg. Ha a kínálati gazdasági válságokat vizsgáljuk, akkor a világháborúk alatt tapasztalható recessziók kerülhetnek szóba. Az elmúlt évszázad válságai alapvetően nem kínálati sokkhatás következményei, hanem valamilyen pénzügyi vagy rendszerszintű probléma felszínre törésének eredményei.
Kínálati problémákat produkáltak például a világháborúk, amikor volt egy olyan jelenség, hogy az erőforrásokat teljesen átcsoportosították a hadiiparba, és a munkaerő-kínálat is csökkent. Most az orosz–ukrán háború is kínálati problémákat okoz, a világjárvány hatásaival karöltve
– fogalmazott lapunknak Czeczeli Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet kutatója, aki szerint annak, hogy nem jellemzők a kínálati válságok, az egyik oka az, hogy a globalizáció és az ellátási láncok békés gazdasági környezetet és kiegyensúlyozott gazdasági növekedést tudtak biztosítani. A lapunknak nyilatkozó kutató – összhangban a gazdaságfejlesztési miniszterrel – leszögezte, hogy „talán az egyik legnehezebb probléma, amivel a gazdaságpolitikának szembe kell néznie, az a kínálati válság”.
Egy ilyen válság jellemzően azzal jár, hogy a termelői oldal nem tudja követni a keresleti igényeket. Ez pedig azt okozza, hogy csökken a GDP, és mivel a kínálati oldal gyenge, ezért kialakul egy inflációs környezet. Itt van a probléma gyökere: a gazdaságpolitikának erre válaszolnia kell, de egyszerre két ellentétes irányú dologra.
Egyrészt arra, hogy van egy gyenge növekedés, ahol arra lenne szükség, hogy ösztönözzük, fűtsük a gazdaságot, viszont az inflációra a monetáris politikának reagálnia kéne ellentétes irányból, tehát hűteni kéne a gazdaságot. Egyébként ezekben a helyzetekben szokott kialakulni egy úgynevezett stagfláció. Ez azt jelenti, hogy a magas infláció lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul
– mondta lapunknak Czeczeli Vivien.
Tehát összességében kijelenthető: a kínálati probléma az egyik, ha nem a legnagyobb makrogazdasági gond, amivel egy közgazdász szembenézhet – tekintettel arra, hogy adósságalapú gazdaságot üzemeltetnek az országok –, és ezt tovább tetézi, hogy a külgazdasági problémák egyik gyökere Oroszországban keresendő.
Voltak már ilyen tünetek
Stagfláció legelőször szintén a hetvenes-nyolcvanas években jelentkezett. Addig ez nem volt jellemző, hiszen az volt az általános felfogás, hogy vagy magas munkanélküliség van alacsony inflációval, vagy fordítva. Az olajválságok erre cáfoltak rá. A globalizáció később pedig több évtizeden át alacsonyan tudta tartani az árakat.
A hetvenes években az amerikai kormányzat túlköltekezett, ennek pedig inflációs hatása lett. Az intézkedések részeként egyfelől sikerült megegyezni az OPEC-kel, valamint az amerikai jegybanki szerepet betöltő FED elnöke nagyon kockázatos és bátor lépést tett, agresszív kamatemeléssel válaszolt. Húsz százalékra emelte a jegybanki alapkamatot néhány hónap átfutása alatt. Ez nagyon fájdalmas lépés volt, viszont szükség volt rá, hiszen akkorra már kialakult egy ár-bér spirál, amelyet csak egy határozott lépéssel lehetett megszakítani
– foglalta össze lapunknak Czeczeli Vivien, aki szerint kínálatoldali válság esetén a helyreállításhoz mindenféleképpen kell valamilyen konszolidáció. Tehát a vállalatoknak új stratégiát kell kidolgozniuk, vagy a szükséges nyersanyagokat más forrásból kell beszerezniük, ami most lehet, hogy költségesnek tűnik, de ez biztosítja az ellátás zavartalanságát.
Az NKE kutatója lapunknak úgy fogalmazott, hogy a bizalom-helyreállítás a gazdaságban is nagyon nehéz folyamat, és amikor a bizalom elvész a partnerek között, könnyen megszakad a kapcsolat is, aminek helyreállítása idő- és költségigényes.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
