szerkeszto 
„A minap robbantotta a hírt a CNBC: hatvan LNG-tanker vesztegel a nemzetközi hajóforgalmat figyelő MarineTraffic adatai szerint Európa LNG-termináljai körül, mert
Adódik a kérdés: amikor Európa szinte minden országában két kézzel kapkodnak a földgáz után, kerül, amibe kerül, mégis hogyan lehetnek a felségvizeinken óriási, feldolgozatlan gázszállítmányok?
A válasz látszólag egyszerű: a kiesett orosz gázszállítmányokat pótolni hivatott óriási LNG-igényhez képest nagyon kevés Európában a hajókat fogadni, a cseppfolyós földgázt róluk lefejteni és újragázosítani képes terminál.
Olyan létesítményeket pedig nagyítóval is alig találni, amelyek emellett még „jó helyen” is vannak, azaz rendelkeznek összeköttetéssel az orosz gáz kiesése miatt gázhiányos országok, mindenekelőtt Németország irányába.
Németország ugyanis jelenleg még nem rendelkezik saját LNG-fogadó kapacitással, s így
amelyekhez kapcsolódik a németekhez vezető cső.
Olcsóbb is lesz, meg drágább is
A helyzetnek a gázárra faramuci kettős hatása van: rövid távon csökkenti a tőzsdei gázárat, hogy a hajók a tengeren vesztegelnek, s ezáltal csak később tudnak visszatérni az Egyesült Államokba egy újabb szállítmányért, így mind az amerikai tárolók, mind a hajók jelentette tárolókapacitás megtelik, s az eladókon nő a nyomás.
Így történhetett meg az, hogy – amint a Portfolio kiszúrta – hétfő reggel az egyébként a megszokottnál még az elmúlt hónap enyhülésével együtt is messze magasabb TTF tőzsdei gázáron belül a „következő órás” gázár negatívba fordult:
megawattóránként 15,78 eurót .
Hosszabb távon azonban nem jó az európaiaknak, hogy a hajók hosszú veszteglési ideje elnyújtja a szállítási időt, mert ezt az időt a szállítók könyörtelenül beépítik szolgáltatásuk árába, így a tartályhajók igénybevételének ára évről évre szinte duplázódik.
Így ezt a problémát feltétlenül meg kell oldania Európának, amely – úgy látszik – erősen elkötelezte magát az LNG-technológia fokozottabb igénybevétele mellett.
Az LNG egyébként igencsak bonyolult játék: a földgázt először -162 Celsius-fokra hűtve cseppfolyósítani kell, ezáltal térfogata körülbelül egyhatszázadára (!) csökken.
egy-egy nagyobb LNG-hajóra hetvenezer háztartás egyévnyi fűtéséhez szükséges gáz fér fel. A gázt aztán a célponton, speciálisan erre a célra kialakított LNG-kikötőkben felmelegítik és újragázosítják, majd a megszokott módon, csövön szállítják tovább.
Bár az LNG-technológia hátrányainak eklatáns példájaként jellemzően az Egyesült Államok repesztéses technológiával kinyert földgázának európai exportja szokott felmerülni – ami gazdasági szempontból kétségtelenül egy megmagyarázhatatlan őrültség a közeli orosz gáz olcsó, egyszerű, kiépült csöveken történő szállításához képest –, azért vannak a piacon Európához közelebb fekvő szállítók is, például Katar, Egyiptom, Izrael, Algéria vagy Nigéria. Tőlük például olyan kisebb szigetekre, ahová méretgazdaságossági szempontból sem éri meg vezetéket húzni, gazdaságilag is kifejezetten racionális döntés LNG-t behozni,
Ugyanakkor mind a technológia drága, mind a verseny igen nagy, hiszen a világ LNG-exportjának 70 százaléka hosszútávú szerződésekkel van lekötve, s jelen állás szerint csak 30 százalék az a mennyiség, amelyért a határidős piacon versengünk.
Nem csoda, hogy a Joe Biden amerikai elnök által februárban nagy kegyesen szeptemberig eladásra felajánlott 15 milliárd köbméter amerikai LNG mindössze 10 százaléka az orosz importnak.
– ebben a tekintetben pedig a világ összesen is csak körülbelül 50 létesítménnyel gazdálkodik, s a teljes globális kínálat egészen az évtized közepéig nem lesz érdemben nagyobb, amikorra is az USA és Katar jelentős további gázcseppfolyósító kapacitást állít üzembe.
A szűkös kínálat, a drága technológia és az óriási verseny felára az európai országok energiaszámlájáról könnyedén leolvasható: az európai gáz a TTF aktuális állásától függően az amerikainak négy-hatszorosa, ennek pedig természetesen megsemmisítő hatása van Európa ipari versenyképességére.
Van terminál, csak nem ott, ahol kellene
Az öreg kontinensen egyébként az LNG-technológia használata egyáltalán nem új keletű – csak épp jellemzően Európa azon szegletei rendezkedtek be LNG-re, akik nem használtak orosz gázt. Papíron Európa 255 milliárd, ezen belül az Európai Unió 160 milliárd köbméteres éves LNG-fogadó kapacitása kifejezetten tekintélyesnek látszik. Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország kifejezetten LNG-nagyhatalmak – csakhogy a gáz most elsősorban Németországba és a tengeri kijárattal nem rendelkező közép-európai országokba kellene,
Németországban elvileg a télen megépül kettő, ahogy a Németországgal jól összekötött, és egy 12 milliárd köbméteres éves kapacitású terminállal már rendelkező Hollandiában is. De ez már leginkább csak a következő betárolási szezonban tud valamelyest segíteni, az épülő, engedélyeztetés alatt álló vagy megtervezett 129 milliárd köbméternyi további kapacitással pedig leginkább csak 2025 környékén lehet majd számolni.
A vezetékhelyzet súlyosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: az Európai Unió LNG-királyának számító, önmagában évi hatvanmilliárd köbméteres lefejtési kapacitással bíró Spanyolországból Franciaországba összesen egy darab csekély kapacitású vezeték fut, a terminálokkal szintén kiválóan ellátott és rengeteg új fogadóhelyet építő
és a francia-német, illetve brit-francia keresztező kapacitás is jelentős kívánnivalókat hagy maga után
Nem csoda, hogy 2021-ben a kontinens LNG-kapacitásainak kihasználtsága nevetségesen alacsony volt: Spanyolország és Franciaország kapacitásaik alig felét, Görögország és Litvánia harmadát, Nagy-Britannia negyedét, Olaszország kétharmadát tudta csak kihasználni, s csak a kisebb, a célország gázigényének kielégítésére tervezett, vagy az európai hálózatba jobban bekötött és Németországgal kapcsolatban álló horvát, holland, belga és lengyel terminálok pörögtek maximális kapacitásuk közelében.
Németországban ugyanakkor legalább épül 32 milliárd köbméternyi LNG-fogadó kapacitás – Közép-Európában viszont még ennél is jóval sanyarúbb a helyzet. Térségünkben Lengyelország épített ki érdemi, hatmilliárd köbméteres évi LNG-fogadó kapacitást, s további nyolcmilliárd köbméternyi kapacitás épül vagy van tervben; emellett a már LNG-terminállal bíró Litvánia mellett a másik két balti állam is saját fogadóhelyet tervez, Észtország tervezett hétmilliárdos kapacitása pedig annyival több az ország saját gázfelhasználásánál, hogy minden bizonnyal exportra is szánnak belőle.
Igen ám, de észak-déli gázösszeköttetés Közép-Európában alig van: Németország és Olaszország között csekély kapacitás halad csak át Svájcon és Ausztrián, lengyel-szlovák interkonnektor nincs, a cseh-lengyel pedig most épül. Így
a Krk szigetén található horvát LNG-terminál hárommilliárd köbméteres éves kapacitása pedig még akkor is édeskevés lesz Közép-Európa ellátásához, ha a terveknek megfelelően megduplázódik (összehasonlításul: Magyarország egyedül 10-11 milliárd köbméter gázt fogyaszt évente).
Nekünk tehát ebből a játékból valószínűleg még akkor is ki kell maradnunk egy ideig, ha Európa valahogy megoldást talál az LNG-problémájára: hogy ugyan gáz sincs elég, de még mindig jóval több a gáz, mint az azt a megfelelő helyre juttatni képes vezeték.”
Címlap fotó: Lengyelország első működő LNG-terminálja (MTI/EPA)
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
