szerkeszto 
„Élünk. Sodródunk a napokkal, évekkel, és úgy teszünk, mintha komolyan akarnánk mindezt. Energiát, érzelmeket, időt, akarást pazarolunk valamennyi pillanatba, belefeszülve a megfelelésbe, hogy minden jó legyen.
Korlátok közé szorítjuk magunkat, kimért, tudálékos szavakkal megfogalmazva a normálist és a rendest. Közben az elfojtásainkból adódó betegségek keresztjét cipeljük a hátunkon, és kínzó lassúsággal belepusztulunk titkon ki nem mondott vágyainkba. Teljességről, boldogságról, önmegvalósításról, ugyanakkor szent önfeláldozásról álmodunk – miközben mások szabják meg, mitől lehetünk teljesek, boldogok.
És mit is kell tennünk az önfeláldozás érdekében, hogy azt a társadalom által képviselt többség áhítatos fejbólintással elismerje… De tudod, rohadt hamar vége lesz. Az évek nemcsak az álmaid zabálják fel, hanem a sejtjeid, szerveid életerejét is. Az idő végessége pedig kiábrándító realitással szab határt ennek az álszent játszmának, amivel egymást hitegetjük, mi, emberek.
Tényleg a helyeden vagy, netán csak hazudsz magadnak? Ha az utóbbi, nyugodt lehetsz: a sors rezzenéstelen arccal áthúzza majd vérrel, verítékkel kőbe vésett hazugságaidat. És szembesít, megaláz, térdre kényszerít, hogy ha máskor nem, hát legalább halálod előtt felismerd és kimondd: „Rossz lóra tettem. Elpazaroltam az időt, ami csak egyszer állt a rendelkezésemre.”
Most még itt vagy. Hát most feszítsd szét, most zúzd porrá, most döntsd le az örökkévalónak hitt korlátokat! Most még itt vagy, hát most szeress, alkoss, örülj és élj! Most tégy le egy olyan apró, mégis jelentős kilométerkövet az Élet végeláthatatlan útvesztőjében, amelybe csakis a te monogramod, a te érzéseid, örömeid, bánataid érzelmi lenyomata van belevésve.
Most légy jelentős, emlékezetes, őszinte és életrevaló – amíg lehet.
Mert az idő véges, és a végtelennek hitt lehetőségeket az egymásra halmozott pillanatok ijesztő zuhatagának áradata mossa el. Sodródunk a napokkal, évekkel, és azt játsszuk, mintha az egészet komolyan így akarnánk. De leültél mostanában és elgondolkodtál: tényleg ez a vágyad? Tényleg jó helyen vagy, a saját álmaid, késztetéseid éled?
Ha nem, rohanj és változtass, tegyél azért, hogy jobb legyen! Különben a sírkövedre az álszent, emberi hazugságok mellé láthatatlan angyali kezek áttetsző betűkkel azt írják majd: „Élhetett volna, de nem tette – mert az igazi élethez hamis volt és ostoba.”
Címlap fotó: Unsplash
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
