szerkeszto 
„Washington rárúgta az ajtót a világra – így jellemezte az Egyesült Államok vámháborús fellépését Horváth Levente volt sanghaji főkonzul, az Eurázsia Központ igazgatója. Szerinte ez egyfajta beismerés is: Amerika tudja, hogy világrendszerváltás zajlik, és mindenáron meg akarja határozni benne a saját helyét. Kína a tárgyalás híve, de nem fogja tétlenül nézni, ha érdekeit megsértik. A szakértő úgy véli, a valódi kérdés nem az, mit akar Kína – hanem mit tesz Amerika, ha valaki nem áll be mögé.
A 100 éves korában, 2023-ban elhunyt Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó Világrend (World Order) című, 2014-ben megjelent könyvében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kína és az Egyesült Államok egyaránt kulcsszereplői a globális rendnek, noha történelmileg mindketten ambivalensen viszonyultak a nemzetközi rend szabályaihoz.
Kínának nincs tapasztalata arról, hogyan működjön együtt más nagyhatalmakkal, míg az Egyesült Államok sem szokott hozzá, hogy hosszú távon kooperáljon egy hozzá hasonló méretű és erejű, ám politikailag gyökeresen eltérő rendszerű állammal.
Kissinger rámutatott, hogy a két ország politikai kultúrája és problémakezelési logikája alapvetően különbözik: Amerika pragmatikus, gyors megoldásokra törekszik, míg Kína hosszú távú, elvi és evolúciós gondolkodásmódot követ. Kínát részben még a kommunista ideológia, részben a hagyományos kínai gondolkodás befolyásolja. Amerika globális erkölcsi küldetéstudattal lép fel, míg Kína inkább önmagába zárkózott, különleges civilizációnak tekinti magát.
Az egykori amerikai külügyminiszter több mint tíz évvel ezelőtt úgy látta, hogy a két, nagyon eltérő tapasztalatokkal és világszemlélettel rendelkező hatalom átalakuláson megy keresztül, és
a 21. századi világrend jövője azon múlik, hogy rivalizálás vagy együttműködés formájában bontakozik-e ki kapcsolatuk.
Horváth Levente volt sanghaji főkonzul, Kína-szakértő, az Eurázsia Központ igazgatója az Indexnek úgy nyilatkozott: a világrendszerváltás már elkezdődött, jelenleg is zajlik, és a vámháború ennek csupán egy fázisa. Mint mondta, a világrendi átalakulás nem néhány év, hanem akár évtizedekig tartó folyamat is lehet. Véleménye szerint a vámháború elindítása az Egyesült Államok részéről akár beismerésként is értelmezhető: tudják, hogy új világrend van kialakulóban, és ebben meg akarják határozni a saját helyüket. Ezért Washington nem várt, hanem elébe ment a változásoknak – „rárúgta az ajtót mindenkire” –, hogy a zsaroló vámháború eszközével előnytelen szerződésekbe kényszerítse szövetségeseit.
Amerika vádol, Kína válaszol
A Kína-szakértő szerint mára a vámháború számháborúvá vált: a felek egymásra licitálnak, ki jelent be magasabb vámtételeket. Pedig közgazdászok szerint 40-50 százalékos vámok fölött már nincs gazdasági értelme tovább emelni. A Trump-kormányzat ennek többszörösét is bejelentette.
Horváth Levente emlékeztetett: a kínai külügyminisztérium többször kijelentette, hogy
a vámháborúnak nincsen nyertese, ezért Kína nem is akarja eszkalálni a konfliktust – ugyanakkor nem is ijed meg az amerikai zsarolástól, és készen áll kitartani a végsőkig.
A szakértő szerint egy ország számára a vámháborúra adott válasz a külkereskedelem diverzifikációja, a technológiai fejlődés és a belső fogyasztás ösztönzése lehet. Kína az elmúlt 10–20 évben éppen ezekre helyezte a hangsúlyt.
gyrészt csökkentette exportfüggőségét: míg 2006-ban az import-export a GDP 64 százalékát tette ki, 2024-re ez 33 százalékra csökkent. Az export részaránya 19,7 százalékra esett, az USA-ba irányuló kivitel pedig 21,5-ről 14,6 százalékra csökkent. Az amerikai export visszafogásával Kína GDP-jének mindössze 1 százaléka sérül, aminek 70 százalékát más piacokról és belföldről tudja ellensúlyozni. 2024-ben már az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) volt Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, a második az EU, az USA pedig a harmadik helyre csúszott vissza.
Másrészt 2015-ben meghirdette a „Made in China 2025” stratégiát, amely nemcsak egy 10 éves terv, hanem közép- (20 éves) és hosszú távú (34 éves) gazdaságpolitikai vízió is. A cél, hogy Kína a világ élvonalába kerüljön az innováció és a high-tech fejlesztések terén. Az első évtized eredményeként Kína a világ gyártóműhelyéből fokozatosan innovációs központtá vált: a világ napelemtermelésének 80 százaléka, szélturbina-kapacitásának 60 százaléka kínai kézben van; saját fejlesztésű repülőgépe van (C919), és az elektromos autóiparban is vezető szerepet tölt be. Kína rendelkezik a világ legnagyobb robotpiacával: a hazai gyártású robotok aránya 30-ról 45 százalékra nőtt. A mesterséges intelligencia, az űrtechnológia és a kvantumszámítógépek terén is látványos fejlődés zajlik. A mindennapokban is érzékelhető az előrelépés: az ország teljes 5G-lefedettséggel rendelkezik, a 6G fejlesztése zajlik, a szállodákban robotok közlekednek, a lakások túlnyomó többsége már okosotthonként működik.
Harmadrészt a belső kereslet is dinamikusan növekszik: az elmúlt öt év gazdasági növekedésének több mint 80 százalékát ez adta. Kína 2020-ban indította el a „kettős keringésű” gazdasági modellt, amely egyszerre épít a belső fogyasztásra és a külpiacokra.
Kína folyamatosan fejlesztette a gazdaságát, Hszi Csin-ping kínai elnök úgy fogalmazott:
A kínai gazdaság nem egy kis tavacska, hanem hatalmas tenger.
Horváth Levente szerint Kínának „az ideje is, mint a tenger” – vagyis kivár, de közben válaszreakciókat ad, különösen stratégiai ágazatokban, például a mezőgazdaságban, ahol sok Trump-szavazó dolgozik.
Arra a kérdésre, hogy Kína meddig mehet el a vámháborúban, Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója azt válaszolta: a végsőkig. Úgy fogalmazott, Peking nem fogja hagyni, hogy újabb „egyenlőtlen szerződéseket” kényszerítsenek rá, mint az ópiumháborút követően a 19. században.
A kínai állami vezetők ugyanakkor rendre hangsúlyozzák, hogy nyitottak a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló, békés tárgyalásokra. Csakhogy – idézte fel Horváth Levente – az amerikai alelnök, J. D. Vance például „parasztoknak” nevezte a kínaiakat, miközben az Egyesült Államok irreálisan magas vámokat vet ki Kínára, arra hivatkozva, hogy Peking gazdaságilag kizsákmányolja Amerikát és a világot.
A kínai bloggerek erre úgy reagálnak: éppen a Nyugat volt az, amely saját akaratából Kínába telepítette gyárait az olcsó munkaerő miatt, és hatalmas profitra tett szert. A különbség az – mutatott rá Horváth Levente –, hogy Kína az így megszerzett bevételeit infrastruktúrára, oktatásra, egészségügyre és innovációra, vagyis a jövőre fordította, míg az Egyesült Államok inkább katonai kiadásokra és a belső fogyasztás fenntartására költötte el.
A szakértő szerint az amerikai hozzáállás nem sok jót ígér a kölcsönös tiszteleten alapuló, békés párbeszéd szempontjából.
A vörös vonal: mit nem visel el Kína?
A kínai kereskedelmi minisztérium a vámháborúval összefüggésben nemrégiben közölte: Kína tiszteletben tartja azoknak az országoknak a döntését, amelyek az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági vitáikat tárgyalásos úton, egyenlő feltételek mellett kívánják rendezni, ugyanakkor határozottan ellenzi, hogy bármilyen megállapodás az érdekeit sértse.
A minisztérium szóvivője azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint a Trump-kormányzat a kereskedelmi tárgyalásokat más országokra gyakorolt nyomásgyakorlásra és a Kínával való kereskedelem korlátozására használná fel. Peking válaszul kilátásba helyezte, hogy határozott ellenlépéseket tesz, ha bármely ország ilyen alku részese lenne, és hangsúlyozta: képes és kész megvédeni saját érdekeit, miközben más országokkal szolidaritáson alapuló együttműködésre törekszik.
Az Eurázsia Központ igazgatója emlékeztetett: Kína tavaly ünnepelte a „békés együttélés öt alapelve” kihirdetésének 70. évfordulóját. Ezek az elvek ma is irányadók a kínai külpolitikában:
- A szuverenitás és a területi integritás kölcsönös tisztelete.
- A belügyekbe való be nem avatkozás.
- Az egyenlőség és kölcsönös előnyök elve.
- A békés egymás mellett élés,
- valamint a támadó fellépés elkerülése.
Horváth Levente rámutatott: Kína mára a szabadkereskedelem és a globalizáció éllovasává vált, és nem célja vámháborút kezdeményezni. Ezt bizonyítja az is, hogy a legkevésbé fejlett 43 országgal vámmentességet alkalmaz, valamint az ASEAN-országok termékeinek 94,6 százalékára sem vet ki vámot.
Ugyanakkor – tette hozzá –, ha egy ország megsérti a békés együttélés alapelveit, Kína gazdasági eszközökkel reagálhat. Ez történelmileg is megfigyelhető: a császári időkben azokkal az államokkal nem kereskedett Kína, amelyek nem ismerték el a császár tekintélyét. A 21. században pedig azokkal nem folytat gazdasági együttműködést, akik beleszólnak a belügyeibe. A válaszlépések között lehet kínai befektetések felfüggesztése, bizonyos importtermékek háttérbe szorítása vagy stratégiai exportcikkek – például a ritkaföldfémek – visszatartása. Az Egyesült Államok esetében ez utóbbi már érezhető is.
Horváth Levente felhívta a figyelmet arra is, hogy Kína a világ ritkaföldfém-bányáinak 61 százalékát birtokolja, mivel ezek felvásárlása már a 80-as években megkezdődött. Ennél is fontosabb azonban, hogy a feldolgozás globális piacának 92 százalékát is Kína ellenőrzi.
A szakértő szerint a kínai nép nacionalizmusa is erőteljes válaszreakciókat generálhat: ha egy ország sérti Kína belügyeit vagy nemzeti érzékenységét, a lakosság kormányzati utasítás nélkül is fogyasztói bojkottba kezdhet – nem vásárolják az adott ország termékeit, és nem utaznak oda. Ez komoly gazdasági következményekkel járhat, hiszen a kínai turisták világszerte a legnagyobb költekezők közé tartoznak.
A valódi kérdés: mi a barátság ára Amerikával?
Horváth Levente hangsúlyozta: Kínának nem célja, hogy más országokat elrettentsen az Egyesült Államokkal való megállapodásoktól – sőt támogatja a konfliktusok békés, tárgyalásos rendezését. Peking arra reagálhat, ha egy partner az amerikai érdekek kedvéért a kínai érdekeket áldozza fel.
A szakértő felidézte: az Egyesült Államok már számos alkalommal gyakorolt politikai nyomást államokra, hogy korlátozzák a Kínával folytatott kereskedelmüket. A Kína–Közép-Kelet-Európa-együttműködésből a balti országok is politikai nyomás hatására léptek ki, ami gazdasági visszaesést eredményezett – miközben az így keletkezett űrt senki nem töltötte be.
Kína gazdasági súlya hatalmasra nőtt: ma a világgazdaság második legerősebb szereplője, vásárlóerő-paritáson számolva pedig az első. Míg 2000-ben a legtöbb ország számára az Egyesült Államok volt a legfontosabb kereskedelmi partner, mára ezt a helyet Kína vette át. Az elmúlt két évtizedben átrendeződött a globális gazdasági térkép – a 20. század közepén megindult keleti eltolódás a 21. században látványos gyorsulással folytatódott
– mutatott rá az Eurázsia Központ igazgatója.
Horváth Levente szerint ugyanakkor nem az a legfontosabb kérdés, mekkora Kína gazdasági vagy geopolitikai súlya, hanem az, hogy az Egyesült Államok meddig hajlandó elmenni egy szövetségessel szemben, ha az nem hajlandó Kína ellenében cselekedni.
Megpróbál-e az USA politikai befolyásolást, pénzügyi nyomásgyakorlást vagy akár katonai beavatkozást alkalmazni?
– vetette fel, hozzátéve: mindhárom esetre láttunk már példát az elmúlt évtizedekben.
Kína hosszú távra játszik – kérdés, merre fordul Európa
Kína hosszú távú stratégiájáról, valamint arról, hogy ez hogyan érinti Európát, az Eurázsia Központ igazgatója úgy fogalmazott: a kínai kormány kommunikációja szerint rövid, közép- és hosszú távú terveik alapja a kölcsönösen előnyös együttműködés, amelyben a partnerországok együtt fejlődnek. Ennek jegyében Peking diverzifikálja kereskedelmi kapcsolatait, miközben az innovációra és a belső fogyasztás növelésére összpontosít.
A szakértő szerint ebben az Európai Uniónak is kulcsszerep juthat, hiszen Kína és az EU egymás legfontosabb gazdasági partnerei közé tartoznak. Bár az EU nemrég még éles kritikákat fogalmazott meg Kínával szemben – még a Biden-adminisztráció idején –, azóta változott a helyzet.
Most, hogy az Egyesült Államok lényegében elengedte az Európai Unió kezét, Európa ráébredt, hogy egyedül maradt a világban
– fogalmazott Horváth Levente.
Ahhoz, hogy az EU megőrizze versenyképességét, és megfelelően pozicionálja magát az új világrendben, Horváth Levente szerint nem csak diverzifikálnia kell kapcsolatrendszerét, hanem saját érdekei képviseletére kell helyeznie a hangsúlyt.
Idén ünneplik az EU és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóját. Egyes források szerint felmerült a 2020 decemberében aláírt, majd befagyasztott átfogó beruházási megállapodás újratárgyalása is. Horváth Levente megjegyezte: már látszanak jelei annak, hogy az EU vezetői nyitottabb hangot ütnek meg Pekinggel szemben – az évforduló apropóján pedig akár új alapokra is helyezhetik a kapcsolatokat.
Kína nem siet. Ötezer éves államként van ideje kivárni
– jegyezte meg a szakértő. Hozzátette: a második százéves terv alapján Kína 2049-re szeretné elérni nagyhatalmi céljait, de ez nem jelent hegemón törekvést.
A vámháborúról, az Egyesült Államok és Kína érdekeiről, illetve a világrendszerváltásról már többször is írtunk az Index Világjátszma című geopolitikai rovatában.”
Címlap fotó: Donald Trump amerikai elnök nézi Hszi Csin-ping kínai elnököt a G20-ak csúcstalálkozójának plenáris ülésén a németországi Hamburgban 2017. július 7-én. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
