szerkeszto 
A NATO július 7. és 8. között tartotta csúcstalálkozóját Ankarában. Válaszul a Török Kommunista Párt (TKP) egy NATO-ellenes találkozót és demonstrációt szervezett július 4-én és 5-én, ahova külföldi testvérpártokat is meghívtak.
Jelen voltak az Osztrák Munkapárt, a Német Kommunista Párt, a Görög Kommunista Párt, a Magyar Munkáspárt, a Holland Új Kommunista Párt, a Portugál Kommunista Párt, a Spanyolország Dolgozóinak Kommunista Pártja, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ), a Béke Világtanács (WPC) és a Görög Béke Bizottság képviselői. A Munkáspárt küldöttségében részt vett Lisztes Vince és Wittmann Ádám.
A találkozót eredetileg szintén Ankarába szervezték, de a török kormány, a tőkések jól ismert jogszeretetével, betiltotta az Ankarába szervezett tüntetést, így a TKP úgy döntött, hogy érdemes azt áttenni Isztambulba.
Így július 3-án pártunk küldöttsége megérkezett a városba. A város anatóliai területén értünk földet és szállásunk is ezen a területen volt. A szálláson egy rövid eligazítás után még lehetőségünk nyílt néhány más küldöttséggel is beszélni vacsora mellett. Kiemelendő a DIVSZ kubai főtitkárával folytatott beszélgetés, ahol megosztotta velünk értékelését a kubai helyzetről és mi is megosztottuk vele legjobb kívánságainkat Kuba népe felé. Ugyanezen az estén lehetőségünk nyílt még beszélgetni a Német Kommunista Párt (DKP) és a Világbéke Tanács képviselőivel, utóbbiakkal könnyedén csevegtünk a magyar nyelv bonyolultságáról. Másnap reggelinél, német elvtársunkkal néhány szót az internetes munka fontosságáról, a burzsoázia elnyomó eszközeiről és a kelet-, valamint nyugatnémet területeken élők közötti politikai különbségekről.
A valódi munka viszont 9:30-kor kezdődött. Ekkor a küldöttségek tagjait átszállították a Nâzım Hikmet Kulturális Központba. Nâzım Hikmet a XX. századi török költészet egyik nagy alakja, akit kommunista nézetei miatt többször letartóztattak az 1930-as és 40-es évek folyamán, és végül 1951-ben török állampolgárságától is megfosztottak, így végül Moszkvában halt meg. Természetesen a burzsoázia nem tudta költészetének hatását elsöpörni, halála után rehabilitálták, többek között a TKP által folytatott küzdelemnek köszönhetően. Így bánik hát a burzsoázia a nemzetek nagy költőivel.
A kulturális központ falánál már megláttuk jeleit annak a készülődésnek, amit török elvtársaink a NATO-találkozóval kapcsolatban végeztek, a rengeteg plakát képében. Magára a konferenciára az épület emeletén került sor. A konferencia nyelve angol és török volt, ezért biztosítottak eszközöket is a fordításhoz, amelyeken keresztül török elvtársaink keményen dolgoztak azért, hogy gondolataink szabadon szállhassanak.
A konferenciát Kemal Okuyan elvtárs, a Török Kommunista Párt főtitkárának beszéde nyitotta meg, majd a pártok adhatták elő körülbelül 10 perces hozzászólásaikat, akiket az egyéb meghívott szervezetek követtek szintén 10 percben, majd az eseményt a főtitkár zárta. Mindegyik beszédben voltak egyező pontok. Mindenki elmondta, hogy a NATO milyen veszélyt jelent a békére, hogy ez a szervezet alapvetően az imperialista tőke eszköze, és hogy milyen követeléseket támaszt a küldöttek országaival szemben. Ezenfelül gyakran kitértek arra, hogy a burzsoázia egyes csoportjai mennyire szolgalelkűek a NATO-val kapcsolatban, valamint, hogy milyen egyediségek vannak az egyes országok NATO-hoz való viszonyában. Egy gyakori elem volt, hogy a beszédek nemcsak a NATO-ról szóltak, hanem alapvetően az imperializmus egyéb nyomulására is hangsúlyt helyeztek, például a Közel-Keleten vagy Latin-Amerikában.
A Munkáspárt beszéde kiemelte a NATO-csatlakozás hazugságát, miszerint ez az ország védelmét szolgálja, és külön szó esett az ukrajnai háború veszélyeiről, valamint pártunk háborúellenes cselekményeiről. A beszédek után a török elvtársak megkértek minket, hogy egy 2–3 perces rövid beszédet mondjunk, amit videóra vettek, és természetesen pártunk küldöttsége ebben is részt vett, kiemelve a NATO-val szembeni együttműködés jelentőségét.
Ebédnél a Holland Új Kommunista Párt tagjai kértek meg minket, hogy egy rövid kétoldalú beszélgetést folytassunk, mivel kíváncsiak voltak a legutóbbi magyarországi választásokra és pártunk ezzel kapcsolatos értékelésére. Ez a téma egyébként gyakran feljött a külföldi elvtársainkkal való beszélgetéseink során, természetesen mi szolgálatukra álltunk, és tájékoztattuk őket pártunk álláspontjáról. Délutánunk szabad volt, így körülnéztünk a környéken, és többek között láttuk a város tradicionális kereskedelmi életét, valamint török elvtársainkat, ahogy szórólapot osztogattak a tengerparton a NATO-ellenes tüntetéssel kapcsolatban. Vacsorára szintén a Nâzım Hikmet központban került sor, ahol a kellemes beszélgetések mellett Okuyan elvtárs tájékoztatott minket a következő napi tüntetésről.
Másnap az első program persze még nem maga a tüntetés volt. Török elvtársaink délelőtt átvittek minket a város európai részébe, és megmutatták nekünk az óvárost. Láthattunk egy török bazárt, egy börtönt, ahol több kommunistát, köztük Nâzım Hikmetet is fogva tartották, a Hagia Sophiát, a Kék mecsetet, valamint a város egykori görög és zsidó negyedét is. A túra alatt török elvtársaink részletesen bemutatták a város fejlődését, beleértve egykori etnikai tagoltságát, valamint azon változásokat, amelyeket a korai kapitalista fejlődés hozott.
Kora délután sor került egy kétoldalú megbeszélésre pártunk és a TKP képviselői között. A megbeszélés természetesen elvtársias és baráti hangulatban zajlott. Szó esett megint a törökök NATO miatti aggodalmáról, amit mi is osztottunk, a nép hangulatáról a NATO-val kapcsolatban, a szocializmus jelenlegi lehetőségeiről, valamint az internetes propagandamunka körülményeiről, ahol a török elvtársak tudomásunkra hozták érdeklődésüket tevékenységünk iránt, és felvetették munkáink megosztásának lehetőségét.
Magára a tüntetésre késő délután került sor. A helyszín szintén a város európai része volt, azon az útvonalon, ahol egykoron török egyetemisták ütköztek meg amerikai katonákkal, és szorították őket a tengerbe. A tüntetésen több ezer fő vett részt, de a vörös zászlók tengere valódi erőt adott menetünknek. Maga a vonulásunk erőteljes és fiatalos volt.
A Taksim tértől Dolmabahçe palotáig tartó felvonuláson olyan jelszavakat skandáltak, mint „Gyilkos NATO, tűnj el Törökországból!” és „Nincs átjárás a NATO-nak!”, és Törökország kilépését a szövetségből, valamint a külföldi katonai támaszpontok bezárását követelték. A ritmust alapvetően a tömeg kántálása adta, amelyet a tömegben kijelölt emberek indítottak hangosító eszközökkel. Kétszer elismételte a tömeg a kijelölt szlogent, megtapsolta, majd valaki egy újabbat indított.
A felvonulást végül Okuyan elvtárs beszéde zárta, amely hasonló ritmusban zajlott: pár rövid, de erős mondat után a tömeg kántált, majd a főtitkár folytatta. A TKP főtitkára elítélte az AKP-kormányt amiatt, hogy vörös szőnyeget terített a NATO-vezetők elé, miközben az Egyesült Államok által támogatott palesztinai népirtás folytatódik, és az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni agressziója azzal fenyeget, hogy a régiót egy szélesebb körű háborúba sodorja. Okuyan kijelentette, hogy a TKP szorosan nyomon fogja követni a csúcstalálkozón hozott minden döntést, és a találkozó után is folytatni fogja a NATO elleni mobilizációt. „Független, szuverén, szabad és szocialista Törökországot” szorgalmazott, és megismételte a párt követelését: „Foglaljátok el a támaszpontokat, ki a NATO-val!”
A tüntetés Isztambulban békésen lezajlott, bár a készenléti rendőrök magas száma nehezen kerülhette el figyelmünket. Vacsorára menet tudtuk meg, hogy több városban is zajlott tüntetés, köztük Ankarában is, ahol 120 elvtársat sajnos letartóztattak a török hatóságok. Emlékezzünk erre is, amikor a miniszterelnök és a média itthon az ankarai NATO-élményekről mesél. A vacsoránál megünnepeltük sikeres akciónkat, és másnap már hazarepültünk.
Isztambuli forradalmi élményünk rövid volt, de tanulságos. Török elvtársaink felkészültek, fegyelmezettek, és ahogy az ankarai események is beszámolnak róla, képesek áldozatot hozni ügyünk igazáért. Bízzunk benne, hogy ez az út is segítette a pártjaink közötti együttműködést, és a jövőben is egymás oldalán küzdhetünk a tőkével szemben.
Lisztes Vince
About the Author
Kós Zoltán 
