„Reális célnak tartja Navracsics Tibor, hogy még az idén megnyerje a két legfontosabb brüsszeli csatát, amelyeken az múlik, hogy Magyarország hozzájusson a 21,7 milliárd euró kohéziós támogatáshoz, illetve a helyreállítási alapból a visszatérítendő támogatásokkal együtt 15,5 milliárd euróhoz. A VG-nek adott interjúban az uniós források felhasználásáért és területfejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter ismertette, hogy a fejlesztéspolitika is reagál a forint mozgására: az euróban érkező uniós források tervezési árfolyamát 350-ről várhatóan közel 375-re emelik. Az ötödik Orbán-kormány nagy visszatérője gyorsabb és hatékonyabb forrásfelhasználást ígér, a régiók közti szakadékot ő sem tüntetheti el egyik napról a másikra, jogszabályi és intézményi eszközökkel viszont hidakat építhet.
Miniszter úr! Volt ideje megszokni ezt a régi-új megszólítást az elmúlt néhány hétben?
Tekintettel arra, hogy a magyar protokoll hagyományai szerint aki egyszer miniszter volt, az élete végéig szólítható annak, és sokan éltek is ezzel, így nem szoktam el tőle. Amikor az Európai Bizottság biztosa voltam, akkor is sokan „minisztereztek”, ami nem baj, mert az előbbinek mindig is volt egyfajta negatív felhangja.
Az ötödik Orbán-kormány – Lázár János mellett – nagy visszatérőjeként azonnal igent mondott a felkérésre? Ez az a feladat, amire várt?
Kértem azért némi gondolkodási időt. Álomszerepeim már nincsenek, hiszen sok mindent csináltam a politikában, gazdasági profilú tárcát viszont mostanáig nem vezettem. Voltam már állammal foglalkozó minisztérium, a közigazgatás és az igazságügy élén, a nemzetközi piacok felé fordulva irányítottam külgazdasági és külügyi tárcát, uniós biztosként humán területekkel is foglalkoztam, most pedig a gazdaságpolitika területére kirándulok. Egyrészt a járatlan út miatt mérlegeltem, hogy belevágjak-e, másrészt pedig azért, mert az első perctől láttam, hogy az uniós források megszerzése mint feladat, meglehetősen nehéz.
Túl a gazdasági világválságon, 2010-ben volt nehezebb kormányzati tisztséget vállalni, vagy most, egy világjárvány és háború idején?
Ne feledjük, akkor egy kormányváltás volt, ami korszakhatárt jelentett az 1990 utáni magyarországi demokrácia történetében. Túl azon, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányokat leváltotta a Fidesz–KDNP pártszövetsége, akkor újonnan került be a parlamentbe a Jobbik és az LMP is. Az idén a megújulást célzó elképzelés, hit vagy éppen illúzió ugyanakkor sokkal halványabb volt, mint tizenkét éve. Ha a mostani kormányalakításra félig kívülállóként, félig bennfentesként tekintek, az ügyek folytatását és az időközben felmerült nehézségek menedzselését látom. Míg 2010-ben a minket körülvevő problémahalmazt az elődeink idézték elő, addig most külső tényezők miatt érezhetjük azt, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok. A beavatkozás módszere viszont ugyanaz: a lakosságot érintő megszorítások nem lehetnek a megoldás részei, akkor is, és most is úgy teremtjük elő a szükséges pluszforrásokat, hogy az az állampolgárokat közvetlenül nem terheli.”
Címlap fotó: Móricz-Sabján Simon
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
