Ülök a bagdadi nagykönyvtárban, már amit még meghagytak belőle az angolszász haramiák. Furcsa módon ezek a taknyosorrú kölkök még írni-olvasni se igazán tudnak, de az antiq arabus könyveket lassan mind ellopkodják. Mi a francot csinálnak vele? El nem tudom képzelni. Azt még csak nem is feltételezem ezekről az ami’ csodagyerekekről, hogy készpénzzé teszik a piacon, hisz az amerikai katona a világon a legszuperioribb izé. Ifjabb háborúsbűnös G. W. Bushképű legalábbis ezt mondta nekik, amikor egyszer meglátogatta őket a kantinban, 5 percre.
Szóval, ülök a bagdadi nagykönyvtárban és neten olvasom a magyarországi híreket. Hát siralmas!
Megy a találgatás, a drognak mennyi köze van a rendőrfiú meggyilkolásához. A hatóságok közzé is teszik, hogy szakértők fogják eldönteni, ki lőtte ki a gyilkos szúrást. Mivel a gyilkoláshoz nem igazán értek, sem a bűnüldözéshez, kérem bocsáttassék meg nekem, ha metodikai hibát vétek! Szóval: az elkövető szégyenlős. Ezt viszont rögtön felmértem a hír olvasásakor. Amikor több személyt, ráadásul példaértékű rendőröket szurkált meg késsel, s nem rajta múlt, hogy ketten túlélték s csak egynek oltotta ki az életét, akkor nem volt ennyire szégyenlős. Amikor az ország és a világ hírét veheti a gaztettnek, amit elkövetett, akkor mindjárt él a jogával, hogy a nevét csak rövidített alakban közölje a sajtó. Bizony-bizony, ilyen az, ha valakit a régi, konzervatív módon neveltek. Szemérmes lesz az ember a nyilvánosság mián. Érthető is teljes mértékben!
Itt ül mellettem Husszein barátom is, ahogy általában töltjük a délutánt, amíg nem hívja a müezzin imára az igazhitűeket. Akkor a barátom magamra hagy a híreimmel, a gondolataimmal, a kételyeimmel és a félelmeimmel. De most itt ül. Mesélem neki is, amit olvasok. Ártatlanul néz rám, de tudom, hogy száraz ábrázata mögött borotva elme bújik meg. Már várom, milyen kérdéssel kezdi a témát kibontani, magamban fogadást kötök, hány kérdést tesz fel, míg végül sebészi pontossággal tapint a magyar belpolitika legfekélyesebb testtájaira?
– Miért nem szabad a demokráciátokban kimondani egy gyilkos nevét, ez olyan nektek, mint az indiánoknál a halál, mármint tabu?
– Nem, barátom, felelem: a demokrácia lényege, hogy az állampolgároknak joguk van bizonyos védelmet kapni a személyük, adataik és jóhírük védelmének érdekében. Ezért van az, hogy aki nem járul hozzá, annak nem szabad a nevét sem kimondani, sem leírni a sajtó különböző orgánumain.
– Van nálatok halálbüntetés, elképzelhető, hogy kivégzik azért, amit tett, vagy egyáltalán mire számíthat ő büntetésképpen?
– A halálbüntetést megszüntettük, mert nem „európai módszer”, és az amerikai politikusok is ragaszkodtak az eltörléséhez, mert különben nem támogatták volna az európai demokráciákhoz történő integrációnkat. Rövidebben szólva: különben nem adnának hitelt.
– De Amerikában van halálbüntetés. Ez nem kettős mérce így?
– Nem, mert Amerikában az amerikaiak nem akarnak európaiak lenni. Azért is mentek el Európából. Mert ők amerikaiak akarnak lenni – makogom, mert Husszein szokásához hűen egy néhány perces bárány ábrázatával vitt be egy ideológiai övön aluli ütést.
– Szóval, ha nem végzik ki a gyilkosokat, akkor mit kaphatnak?
– Életfogytiglani börtönt, amiből aztán 15-20 év múlva ki is szabadulhatnak, ha jó a magaviseletük.
– Donki, te ittál talán? Milyen jó híre van és hogy lehet jó magaviselete valakinek, aki több embert megdöfködött késsel, az egyik meg is halt, a másikat is csak a magasságos végtelen jóindulata és bölcsessége mentette meg?
– Úgy, hogy a demokráciában bár utólag a halottat feltámasztani még nem tudják az ügyvédek, de a bűnözők büntetését enyhíteni már igen. Talán egyszer eljutnak oda is a tanult urak, hogy az áldozatért is tegyenek lépéseket. De még nem tartunk ott.
– És gyakoriak a kínzások nálatok is, mint itt tették az amerikai katonák az iraki foglyokkal a börtönben?
– Nem. Arról szó sem lehet, azt nálunk az amerikaiak nem is engednék humanitárius okokból, hisz nem azért kerülnek be az elítéltek, csak hogy izolálják őket a társadalomtól. De van bent nekik tv, internet, kondi-terem, talán már szauna is, erre viszont még nem merek megesküdni.
– Tehát szállodai körülmények között fog élni a gyilkos és ha jó lesz a „magaviselete” még ki is engeditek?
– Igen. a demokráciában ez a bevett szokás. És így európai is – teszem hozzá, de látom Husszein szemében a dühöt, a hirtelen fagyot és egészen mélyen olyan sötétet, amit csak az afrikai éjszakához tudok mérni.
Közben megszólal a magasból a müezzin, Husszein szedelőzködni kezd. Hóna alatt folyton könyveket hurcol, selyem zsineggel átkötve, amiről tudom, hogy mélyebb értelmet takar, de még nem értem a mélységét. Könyvei között fiatal katona képe lapul, akit már többé nem fog látni az én öreg barátom. Szomorúan szól, miközben mélyen meghajol előttem búcsúzóul, bár nekem illene előtte hajlonganom kora és intelligenciája miatt is:
– Tudod, Donki, ha az én fiam gyilkosait a demokráciátokban egyszer börtönbe zárnák, bár ez sajnos sosem fog megtörténni, én tennék valamit, amiért engem is becsukjanak és nem unatkoznának már soha többet a szaunában.
